NB I: Egy róka is láthatta, ahogy az Újpest kiüti a gödörbe került Kisvárdát – videó

Az NB I 9. fordulójának szombati játéknapját a második helyen álló Kisvárda újpesti vendégjátéka nyitotta.

1. félidő

Ha valaki nem látta a találkozó elejét, nem sok mindenről maradt le, az első 20 percben ugyanis többnyire csak mezőnyjáték zajlott a pályán, addig a legizgalmasabb jelenetet egy stadionban felűnt róka jelentette. Asani kísérlete törte meg a csendet végül, de fölé lőtt a Kisvárda légiósa.

Így nem túlzás kijelenteni, hogy a semmiből jött az Újpest vezetése a 31. percben: Simon passzolt a 16-oson belülre, amibe olyan rosszul kapott bele Vranjanin, hogy a labda a lábáról átpörgött a kimozduló Hindrich felett és a kapuba esett – öngól, 1-0.

Ez pedig meghozta a hazaiak önbizalmát, ami a szünetig újabb két gólt is eredményezett. A 36. percben egy labdaszerzés után Gouré fordult kapura, átjátszotta magát Ötvösön majd 10 méterről a jobb alsóba lőtt, majd a hosszabbításban a rendkívül aktívan és veszélyesen játszó Csoboth a jobb oldalról befelé húzott és betört a 16-oson belülre, tőle szerencsésen Gouréhoz pattant a labda, aki 11 méterről a bal alsóba helyezett, 3-0.

2. félidő

A szünetben három cserével igyekezett változtatni a Kisvárda játékán Török László vezetőedző, de egy piros lap gyorsan keresztbe húzta számításait. Az 59. percben Csoboth tolta el Kovacic mellett a labdát és törhetett volna kapura, a védő azonban egy faulttal megállította. Pintér játékvezető először csak sárgát adott, majd VAR-ozást követően úgy döntött, hogy Csobothot nyilvánvaló gólhelyzetben állították meg, így Kovacicot végül kiállította.

Ezt követően pedig még inkább elszálltak a Kisvárda reményei a pontszerzést illetően, a vendégek tizenegy emberrel sem igazán tudtak veszélyt kialakítani, tízzel pedig a labda is keveset volt náluk.

A 68. percben kialakult a közte négy: Antonov indult meg középen, majd kitette jobbra Simonnak, aki 15 méterről kilőtte a jobb alsót – Hindrich még beleért, de hárítani már nem tudott.

Az Újpest a négygólos előny tudatában már visszább vett, így csendesen zajlott le a hátralévő idő, bár a 93. percre maradt még egy piros lap, Ötvös vágta fel csúnyán a balszélen elrobogó Lahne-t. A Kisvárda zsinórban harmadik vereségét szenvedte el a bajnokságban, míg a lila-fehéreknek ez volt egymás után a második győzelmük.

NB I, 9. forduló

Újpest FC–Kisvárda 4-0 (Vranjanin 31. – öngól, Gouré 36., 45+1., Simon 68.)
Kiállítva: Kovacic (59.), Ötvös (93.)

Újpest: Nikolic – Szabó B., Diaby, Csongvai, Antonov – Mack, Onovo (Boumal, 80.) – Simon K. (Varga Gy., 80.), Katona (Lahne, 69.), Csoboth (Ljujic, 69.) – Gouré (Tallo, 75.).

Kisvárda: Hindrich – Hej, Vranjanin, Kovacic, Leoni – Asani (Navrátil, 69.), Ötvös, Karabeljov (Melnyik, 46.), Makowski (Vida, 46.) – Mesanovic (Ilievski, 80.), Camaj (Lucas, 46.).

Cseri: “Ha nem áll bele mindenki a munkába, ez lesz…”, Waltner: “Demoralizáló az ilyen” – értékelések