NB I-es csapathoz szerződött a Red Bullt is megjárt fiatal kapus – HIVATALOS

Fiatal magyar kapussal erősítette meg játékoskeretét a magyar bajnokság (OTP Bank Liga) tavaszi folytatására a Diósgyőr…

 

A Diósgyőri VTK hivatalos honlapján számolt be róla, hogy a másodosztályú Kazincbarcikától szerződtette a korosztályos válogatott kapus, Tóth Balázst.

A 19 éves hálóőr Ózdon kezdte a pályafutását, majd Győrben és az Illés Akadémián játszott. Tóth az elmúlt években a Red Bull osztrák kirendeltéségnél tűnt fel, erősítette a Red Bull Salburg U18-as csapatát és a másodosztályú fiókcsapat Liefering együttesét. Tavaly nyáron a Kazincbarcika színeiben tér vissza Borsodba, ősszel 14 alkalommal védte a másodosztályú csapat kapuját és legutóbb már az U21-es válogatottnál is behívták.

“Azzal a céllal érkeztem Diósgyőrbe, hogy bemutatkozzak az élvonalban, bízom benne, hogy meg tudom mutatni a tudásom javát. Ennek érdekében minden tőlem telhetőt meg fogok tenni az edzéseken, és ha lehetőséget kapok, akkor a mérkőzéseken is . Ózdi gyerekként én is szerettem volna a DVTK-ban játszani, aztán az élet egyre nyugatabbra sodort, de apukám mindig is mondta, hogy milyen nagy dolog lenne Diósgyőrben játszani, ami most megvalósul” – említette a fiatal kapus.

Tóth átesett a szükséges orvosi vizsgálatokon, és jelen állás szerint az ötödik kapusként csatlakozott a miskolciak keretéhez.

fociclub

A NB I-es csapathoz szerződött a Red Bullt is megjárt fiatal kapus – HIVATALOS bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.