NB I: Már több mint 400 menekült sportolónak segített a Kisvárda

Akadémiánk, a VLA kiemelt feladatot kapott abban, hogy ezeknek a gyerekeknek szállást és ellátást biztosítson, akár helyben, akár – együttműködve más akadémiákkal, illetve szervezetekkel – az ország más részében – írja a kisvardafc.hu.

Már több mint négyszáz ilyen sportoló ellátásáról vagy elhelyezéséről gondoskodott a kisvárdai klub – a segítség természetesen szívből jön, egyben kötelességünknek is érezzük – olvasható a honlapon. Nemcsak Kárpátaljáról érkeznek gyerekek, hanem Ukrajna belső részeiből, Kijevből, Dnyetropetrovszkból vagy éppen Zaporizzsjából is. Volt olyan csoport, amely nyolcórás várakozás után indulhatott tovább, mert bombatámadás érte az útvonalat, amelyen haladtak. Tizenegy, a Dinamo Kijevtől érkezett futballista is az akadémia lakója ezekben a napokban, illetve egy 62 éves edző, aki már nem hadköteles.

Az akadémia által szállásadásban és teljes ellátásban részesített gyerekek közül több mint százan ott lehettek a vasárnapi Kisvárda Master Good–Gyirmót FC Győr NB I-es mérkőzésen, akik részesültek azokból az adományokból is, amelyet szurkolók gyűjtöttek össze, illetve a meccs előtt a gyirmótiak szállítottak Kisvárdára.