NB I: Megvan, ki lesz a Mezőkövesd új edzője – szerdán már ő irányíthat

Egy hete írtunk arról, hogy a Vasastól menesztett Kuttor Attila az egyik legesélyesebb jelölt a vezetőedzői pozícióra Mezőkövesden, ahol Supka Attilának köszönték meg a munkáját.

Úgy tudjuk, hogy a felek napok óta egyeztettek és mostanra megegyezésre jutottak, azaz eldőlt, hogy Kuttor ismét a magtyóföldieknél lesz majd vezetőedző, a szerdai edzést is ő tarthatja már.

Kuttor számára nem lenne ismeretlen a matyóföldi együttes, amelynél 2017 és 2020 között 117 mérkőzésen ült a kispadon. Az 52 éves szakember irányításával a Mezőkövesd történelme legjobb eredményét érte el az NB I-ben a 2019/20-as idényben megszerzett 4. hellyel, valamint ugyanebben a szezonban Magyar Kupa-ezüstérmet is felmutathatott.

(Kuttor augusztus végén még a Vasas edzőjeként járt Mezőkövesden)

DVSC: Külföldi szakember jöhet – újra képben a korábbi Diósgyőr-edző