NB I: „Most csak az van bennem, hogy bemegyünk és iszunk egy sört”, „Láttam a pánikot az ellenfél edzőjén” – értékelések

Puskás Akadémia–Debreceni VSC 2-1

A mérkőzésről ide kattintva olvashatsz bővebben!

Hornyák Zsolt (Puskás): – Taktikailag nagyon jól játszottunk, egy könnyű lövésből kaptuk az egyenlítő gólt, addig a Debrecen nem volt veszélyes a kapunkra. A második félidőben ez folytatódott és az ellenfél még inkább beállt védekezni, döntetlenre játszottak, mi azonban egyértelműen meg szerettük volna nyerni a meccset, a fiúk ezt meg is mutatták a végén.

Láttam a pánikot az ellenfél edzőjén, az volt az első benyomásom, hogy 3-5-2-t várt tőlünk, majd pánikba estek, hogy más felállásban játszottunk, ez volt a tervünk, hogy meglepjük az ellenfelet.

A másik az, hogy végig magasan letámadtuk az ellenfelet és összeszedtük azokat a labdákat, amiket ők simán ki tudtak volna hozni, ez pozitívum volt a részünkről. A harmadik pedig az, hogy eddig nagyon sok könnyű gólt kaptunk, ma pedig csak egyszer veszélyeztetett a Loki, igaz abból gólt is lőttek. Ez is egy könnyű kapott gól volt, bár szép lövés volt, de ezt hárítani kell. Nagyon sokat javult a védekezésünk csapat szinten. Egyértelműen a hozzáálláson kell javítani, nagyon jó csapat tudunk lenni, ha százszázalékosan játszunk. Ma is megmutattuk, hogy Baluta, Puljic és Zahedi is tud védekezni, ha akar, ezt várom el tőlük. A védekezés a támadóktól kezdődik, ezt mindenkinek a fejébe kell vésni, ha komoly csapat akarunk lenni a jövőben és támadni akarjuk az élcsapatokat. (M4 Sport)

Srdjan Blagojevic (DVSC): – Nem lepett meg minket a pontrúgásokból kapott gólok, hiszen korábban is elemeztük a játékot és tudtuk, hogy nagyon agresszív játékra számíthatunk és nagyon veszélyesek a beadásokat és a pontrúgásokat illetően is. Volt egy tervünk a védekezésre, ami sajnos nem működött ezen a mérkőzésen és két gólt is kaptunk szögletből. Aztán több problémánk is lett. Értékelni és elemezni kell, hogy pontosan mi és hogyan történt. Természetesen szomorúak vagyunk, hogy kikaptunk az utolsó mérkőzésen, dolgoznunk kell még a játékon. Már a meccs előtt is beszéltünk arról, hogy nagyon nehéz, amikor két találkozó között csak két nap telik el, így nem ugyanabból a helyzetből indult a két csapat, ezért is fogyott el az energiánk a meccs végére. Próbáltuk megvédeni a döntetlent, de sajnos ez nem sikerült. Szeretném megdicsérni a játékosokat és szeretném megdicsérni a munkájukat, mindent beleadtak. Sajnálom, hogy ők is szomorúak, de el kell fogadniuk az eredményt, elemezni azt és tovább fejlődni a jövőben. (M4 Sport)

Paksi FC–Újpest FC 3-1

A mérkőzésről ide kattintva olvashatsz bővebben!

Waltner Róbert (Paks): – Az eleje nem úgy indult, látszott, hogy fáradtak vagyunk. Az első félidő utolsó 5-6 percében Hahn adott egy lendületet, pedig 90 percet játszott a Fradi ellen, ezért is volt csere most. A félidőben volt egy beszéd, az mindegy, hogy mi, de a második félidőben azt kaptam vissza, amit kértem tőlük. Le a kalappal a fiúk előtt, nagyon büszke vagyok rájuk, megtettek mindent a második félidőben. A mentalitás és a játék is jó volt, szereztünk két gólt, és még Varga Barnabásnak is volt egy ziccere, ő ettől sokkal nehezebb helyzeteket meg szokott oldani fejjel, sajnos most kimaradt. Nagyon boldog vagyok, nagyon jól esett, hogy Hahn betalált, nagyon szurkoltam neki, keményen dolgozott, megérdemelte ezt a gólt. Ez egy plusz öröm a győzelem mellett. Ha a meccs képét nézzük, igazságos eredmény született, az Újpestnek volt egy kapufája még, de azon kívül több helyzetük nem volt, nekünk viszont volt több is. Biztos, hogy fájni fog a fejem a csapat összeállításnál, ha mindenki egészséges lesz, mert jó játékosokról van szó. Mindig azt mondom, hogy játsszon a jobb. Aki többet tesz érte, aki jobb formában van, az be tud kerülni a kezdőbe. De nem mindegy az, ha a padon olyan játékosaid vannak, mint aki a kezdőben van, csak épp ő egy fokkal jobb, de ha nem megy neki a játék, jön a másik. Én nem egyénekben gondolkozom, hanem csapatban.

Milos Kruscic (Újpest): – Nagyjából ugyanúgy alakult ez a meccs, mint jó pár előző, ezek közül is kiemelném a Debrecen ellenit, amikor sokkal jobban játszottunk, számtalan lehetőséget dolgoztunk ki, viszont nem lőttünk gólt, míg az ellenfél első lehetőségéből gólt szerzett az első félidőben. A mutatott játék képe alapján nekünk kellett volna 1-0-val mennünk a szünetre, nem így alakult, a második félidőben pedig a körülmények messze nem voltak ideálisak, nem is lehetett egészen jól látni a pályán. Már az első percekben gólt kaptunk, ekkor azonban továbbra sem adta fel a csapat, 2-0 után is folytatta, küzdöttünk, cseréltem, kockázatot vállaltunk, gólt is lőttünk, kapufánk is volt, de a harmadik bekapott találat lezárta a meccset.

Megint csak azt mondhatom, hogy a játékosokat nem illethetem kritikával, jól játszottak, az elmúlt legalább tíz meccsen végig ugyanez volt a véleményem.

Talán az ennek a pozitív kimenetele, hogy van csapatunk, de biztos, hogy kell erősítés annak érdekében, hogy eredményesebbek legyünk. (M4 Sport)

ZTE FC–Kecskeméti TE 0-0

A mérkőzésről ide kattintva olvashatsz bővebben!

Dragóner Attila (ZTE): – Végig támadtuk a meccset, minden pillanatban a győzelemre játszottunk, gólt akartunk rúgni. Néha a támadóharmadban butaságokat követtünk el és nem voltunk pontosak. A héten nem kaptunk gólt, ez pozitívum, de látom a fiúkon, hogy csalódottak, mert nagyon szerettek volna nyerni. Van 1-2 komolyabb sérültünk, ők mennek a kórházba sajnos. Vége a szezonnak, kapnak a játékosok tíz nap pihenőt, utána folytatjuk a munkát. Voltak pozitívumok ebben a félévben, de sok munka vár még ránk, hogy az ilyen meccseket meg tudjuk nyerni. Összességében amit nyáron elterveztünk, hogy fiatal magyar srácokkal támadófocit szeretnénk játszani, az sok meccsen megvalósult. Sok találkozón voltak ki nem kényszerített hibáink, ezeket tavasszal nem szeretnénk elkövetni. Ugyanezt a támadófocit, akaratos, győzni akaró játékot szeretnénk folytatni, bízom benne, hogy kihasználjuk jól ezt a közel 2,5 hónapot és tavasszal ugyanezzel a lendülettel akarjuk folytatni. (M4 Sport)

Szabó István (KTE): – Érzékeltem, hogy a második félidőben nem maradt erőnk másra, csak a védekezésre. Nagyon örülök, hogy ezt így meg tudtuk oldani, persze Banó-Szabó Bence lábában ott volt a meglepetés is, így döntött, ez benne van a játékban. A csapatom nagyszerűen küzdött egy héten belül így három meccsen, abból kettőn idegenben, ez nagyszerű. A ZTE nagyon jó csapat, gratulálok nekik, nagy nyomást helyeztek ránk a második félidőben, mindent egy lapra tettek fel és a támadásainkban már nem volt átütőerő, egy helyzetünk volt. Bár nekik sem volt sok, de nyomást azért tudtak ránk helyezni, de örülök, hogy hősiesen ki tudtuk védekezni, nekünk egy pont is sokat jelent, gratulálok a játékosaimnak.

Nagyon nagy dicséret jár a klubnak, vezetőknek, stábtagoknak, mert nagyszerű őszt produkáltunk, de most csak az van bennem, hogy bemegyünk és megiszunk egy sört. Hosszú az út. Pihenni kell egy kicsit, nyáron kevés ideje volt erre a csapatnak, jól fog esni ez a pár hét.

Nagyon nagy igénybe vétel volt nekünk az NB I, de talán üde színfoltjai voltunk eddig. Viszont még nincs vége, nagyon sok forduló van hátra, a 26 pontnak viszont örülök. (M4 Sport)

Szalai nagy bejelentése: Bírósági döntés után újra látogathatja a Basel edzéseit