NB I: Nem bírt egymással a Kövesd és a Vasas a kánikulában

I. félidő

35 másodperc után már helyzetbe került a Vasas. Holender fejelt kapura egy lepattanó labdát, de a középen álló Piscitelli védte a kísérletet.

A 24. percben Holender kapott egy remek kiugratást, majd jobbal, 7-8 méterről vette célba a jobb alsót. A kapus először védte a lövést, a kipattanót azonban a támadó ballal az üres kapuba passzolta, 0-1.

A 36. percben Vajda centerezése után Drazic cselezgetett a tizenhatoson belül, lövését azonban Otigba blokkolni tudta.

Egy baloldali szöglet után Pillár érkezett nagy lendülettel és védhetetlenül fejelt a bal sarokba, így egyenlített a Kövesd a félidő lefújása előtt.

II. félidő

A második félidő első fele kapkodó és pontatlan játékot hozott, mindkét csapatnak meggyűlt a baja a nagy meleggel.

A 76. percben Vajda beadása után Drazic a kapunak háttal állva tudott fejelni, de bólintása pont Dombó ölébe esett. Néhány perccel később Schmiedl ugrott ki és vitte a kapusra a labdát, ám Dombó résen volt és védte az osztrák játékos lövését.

A találkozó több helyzetet nem hozott, 1-1-s döntetlennel indult a szombati játéknap.

OTP Bank Liga, 5. forduló

Mezőkövesd-Vasas 1-1 (Pillár 44., ill. Holender 24.)

Mezőkövesd: Piscitelli – Pillár, Lukic, Bobál – Madarász, Nagy, Besirovic (Karnitski a szünetben), Cseri (Qaka 58.), Vajda – Selmani, Drazic (Schmiedl 79.)

(cserék: Tordai, Lakvekheliani, Karnitski, Molnár, Horváth, Schmiedl, Kállai K., Kállai Z., Qaka)

Vasas: Dombó – Szivacski (Baráth 78.), Otigba, Hidi, Silye – Berecz, Pátkai (Szilágyi 73.), Márkvárt – Hinora (Ódor 78.), Holender (Novothny 74.), Radó (Géresi 62.)

(cserék: Jova, Litauszki, Géresi, Ihrig-Farkas, Hidi M, Ódor, Vida, Szilágyi, Baráth, Deutsch, Novothny, Szalai)