NB I: Több poszton bevethető támadó középpályást igazolt az MTK – hivatalos

Az MTK Budapestben folytatja pályafutását a 20 éves Kocsis Bence, aki az előző szezonban az NB II egyik legjobb előkészítője volt, hiszen 10 gólpasszal zárt a két találata mellett – írja az mtkbudapest.hu.

A marosvásárhelyi születésű játékos fiatalon, a futball miatt költözött családjával Magyarországra, a Puskás Akadémiára került. 17 évesen már az NB III-ban szerepelt, hét gólig jutott a gólpasszai mellett. Ezt követően osztályt váltott, fiatalon is az NB II-es Csákvár erőssége lett, ennél a klubnál négy gólja mellett összesen 13 találatot készített elő.

A bal lábas, több poszton is bevethető támadó középpályás az elmúlt években folyamatosan szerepelt a magyar korosztályos – így az U17-es, U18-as és U19-es – válogatottakban is.

– Bence a 2001-es korosztály egyik legtöbbre hivatott játékosa. 2 éve teljesít jól a másodosztályban, az MTK az első osztályban is szeretné megadni neki a lehetőséget – mondta az új szerzeményről Polyák Balázs sportigazgató.

Kocsis Bence négy évre írt alá, ő a negyedik nyári igazolása az MTK-nak James Weir, Kovácsréti Márk és Gheorghe Grozav után.