NB I: Van egy csapat, amelyik 4 játékost és egy edzőt adott a forduló válogatottjába – ők a legjobbak

NB I, a 11. forduló válogatottja

Tordai (Mezőkövesd) – Hej (Kisvárda), Prenga (Kisvárda), Antonov (Újpest) – Navratil (Kisvárda), Plsek (Puskás Akadémia), Nono (Budapest Honvéd), Petrjak (MOL Fehérvár FC) – Uzuni (Ferencváros), Miovski (MTK Budapest), Camaj (Kisvárda).

Tordai Árpád (Mezőkövesd)

Először volt kezdő az NB I-ben karrierje során, ezt pedig kimagasló teljesítménnyel tette még emlékezetesebbé. A hosszabbítás utolsó percében kivédte Tallo tizenegyesét, de előtte is több bravúrt bemutatott: Koné lövését kapufára tolta, valamint Antonov és Beridze egy-egy veszélyes kísérletét is szépen hárította.

Hej Viktor (Kisvárda)

Támadásban és védekezésben is megbízhatóan játszott, a végén még egy gólpasszt is sikerült kiosztania.

Herdi Prenga (Kisvárda)

Stabil teljesítményt nyújtott a védelem közepén, több fontos közbelépése is volt, a második gól előtt pedig az ő labdaszerzéséből indult a Kisvárda akciója.

Nemanja Antonov (Újpest)

Veszélyesen játszott támadásban, több ígéretes lövése is volt, a hosszabbításban pedig kis híján gólpasszt adott, amikor Tallo a kapufát találta el, továbbá a 11-est is ő harcolta ki.

Jaroslav Navratil (Kisvárda)

Hetek óta remek formában a Kisvárda szélsője, ezúttal a Zalaegerszeg ellen szerzett két gólt 13 perc alatt az első játékrészben.

Jakub Plsek (Puskás Akadémia)

Egy remek egyéni megoldást követően egyenlített, majd a tizenegyest is gólra váltotta, így a duplájával fordított a Puskás a Honvéd ellen.

Nono (Budapest Honvéd)

A Honvéd legaktívabb játékosa volt támadásban, több szögletéből is komoly helyzet adódott. A 16. percben sikerült betalálnia, de a duplázáshoz is közel járt a veszélyes lövései révén.

Ivan Petrjak (MOL Fehérvár FC)

Oroszlánrészt vállalt a Vidi győzelméből: az első félidőben gólt lőtt, a másodikban pedig remek gólpasszt adott Kodrónak, aki ezt megelőzően is több “forintos labdát” kapott az ukrántól.

Myrto Uzuni (Ferencváros)

A Fradi legveszélyesebb játékosa volt, az albán támadó szerezte csapata első gólját Gyirmóton, de ezen kívül is volt több ígéretes próbálkozása és jó csele.

Bojan Miovski (MTK Budapest)

Már az ötödik gólját szerezte a mostani idényben, miután remek megoldást választva lőtte ki a jobb alsót a 12. percben. Ezután is aktívan játszott, a 39. percben is volt egy hatalmas lövése, amit Gróf bravúrral hárított, összességében pedig sok gondot okozott a debreceni védőknek.

Driton Camaj (Kisvárda)

Valószínűleg élete meccsét játszotta, ehhez pedig elég volt a 69. percben pályára lépnie, ezt követően ugyanis klasszikus mesterhármast jegyzett a 86. percig.

A forduló cseréje: Miroslav Bjelos (Újpest)

Látványos mozdulattal egyenlített a Mezőkövesd otthonában, pontot mentve ezzel csapatának.

A forduló edzője: Joao Janeiro (Kisvárda)

A klub történetének legnagyobb arányú győzelmét aratta az NB I-ben a Kisvárda, amely ezúttal is rendkívül fegyelmezetten és gólratörően játszott, ismét megmutatva, hogy nem véletlenül áll a tabella élén.