NB II: „Ez a mi keleti El Clásicónk” – edzője nélkül fogadja a Nyíregyháza a Diósgyőrt

“Legyen szó bármelyik osztályról, bajnokiról, kupameccsről vagy akár edzőmérkőzésről, a Nyíregyháza-Diósgyőr összecsapás mindig különleges. A mérkőzés, mely más mint a többi” – így vezeti fel a szerdai NB II-es bajnoki összecsapást a Szpari klubhonlapja, ahol Feczkó Tamás vezetőedző – aki korábban a DVTK kispadján is ült – mondta el várakozásait a 14 órakor kezdődő szerdai mérkőzésről.

– A játékosaim ma is emlegetik azt a hangulatot, mely a Debrecen ellen volt hazai környezetben, amikor közel álltak ahhoz, hogy legyőzzék a Lokit.

Többezer ember előtt játszani mindig különleges dolog, egy-egy ilyen derbi pedig sokkal több annál, mintha bármelyik másik csapattal játszanál. Ez a mi keleti El Clásicónk.

Jó lenne Balmazújvárosban újra átélni ezt az atmoszférát, és nagyon bízunk abban, hogy a délutáni időpont ellenére sok szurkoló buzdít majd bennünket, és győzelemhez segítik a csapatot. Nagy szükség lesz a segítségükre, tudjuk, hogy Miskolcról is sokan jönnek majd, így igazi futball hangulat lehet a stadionban. A játékosok már nagyon várják a találkozót, tisztában vannak azzal, hogy mit jelent ez a szurkolóknak, és mindent megteszünk majd a siker érdekében – mondta Feczkó Tamás vezetőedző.

A klubhonlap megjegyzi, a tréner viszont nem ülhet le a kispadra szerdán, mivel az Ajka elleni mérkőzésen megkapta ötödik sárga lapját.

Csercseszov: “Nem volt még könnyű meccsünk” – a Vidi ellen kulcsjátékosok térhetnek vissza a Fradiba