NB II: Nem hibázhat többet a Diósgyőr, Lipcseiék az éllovast fogadják

A Diósgyőr 11 fordulót követően mindössze a 7. helyen áll, hét ponttal lemaradva a feljutó második pozíciótól.

– Nekünk nem csak az ellenféllel, saját magunkkal is meg kell küzdeni, mert nem csak mérkőzésről mérkőzésre, hanem akár egy meccsen belül is hullámzó a teljesítményünk – kezdte Kondás Elemér, a DVTK vezetőedzője a hivatalos honlapon. – Ezt kell kisimítani az eredményesség érdekében. A Dorog elleni találkozón döntő lehet a helyzetkihasználás. A legutóbbi három idegenbeli mérkőzésen 24 gólszerzési lehetőségből mindössze ötöt használtunk ki. Amennyiben hatékonyabbak vagyunk a kapu előterében, akkor másként alakul a mérkőzés, és több pontot is kapunk. Vasárnap délután szeretném viszontlátni azokat a játékelemeket, amiket gyakoroltunk az elmúlt hét hétben, szeretném, ha felszabadultan, nyugodtan és ha első perctől az utolsóig koncentráltan futballoznának a játékosaim.

A magyar foci egyik legtakarékosabb klubtulajdonosa: “Pillanatnyilag nem az a feladatunk, hogy horribilis összegeket költsünk el” – interjú a korábbi vidéki fellegvár első emberével

Merkantil Bank Liga, 12. forduló:

13:00
Kecskemét – Nyíregyháza
Siófok – Békéscsaba
Soroksár – Haladás
Budaörs – Szentlőrinc

17:00
PMFC – Budafok
Szolnok – ETO
Csákvár – Szeged
Diósgyőr – Dorog
Ajka – Tiszakécske

Hétfő, 20:00
Vasas – III. Kerületi TVE (M4 Sport)