NB II: nem jutott fel a csapat, távozott a vezetőedző – HIVATALOS

Az NB I-es feljutásról lemaradó Szeged bejelentette, hogy elválnak egymástól útjaik a csapat vezetőedzőjével…

 

A Szeged-Csanád Grosics Akadémia hivatalos honlapján számolt be róla, hogy a klub közös megegyezésessel felbontotta a csapat vezetőedzője, Alekszandar Sztevanovics szerződését, miután eldőlt, hogy az együttes nem juthat fel az első osztályba.

Az UEFA Pro-licenccel rendelkező szerb szakember 2022 májusában vette át a csapat irányítását, 70 bajnoki mérkőzésen 32 győzelmet, 24 döntetlent és 14 vereséget ért el. A Szeged ígéretesen teljesített a másodosztály 2023-2024-es szezonjában, az elmúlt hetekben a második hely is elérhető közelségbe került, azonban az elmúlt fordulók gyengébb eredményei miatt két fordulóval az idény vége előtt már biztossá vált, hogy nem juthatnak fel az NB I-be.

A Szeged tájékoztatása értelmében a hátralévő két bajnoki mérkőzésen a szakmai stáb irányítja a csapatot.

fociclub

A NB II: nem jutott fel a csapat, távozott a vezetőedző – HIVATALOS bejegyzés először Hírpláza-én jelent meg.