NBA Crushers: Idén is szeretnénk bejutni a döntőbe, de ez sokkal nehezebb feladat lesz számunkra, mint az utóbbi években.

Ha az elmúlt éveket vesszük alapul, akkor elég jó esély van arra, az NBA Crushers a 2021-es TD Store Divízió I-ben is ott lesz majd a döntőben. A feladat azonban most sem lesz egyszerű, de ez nem újdonság a szombathelyi srácoknak. A 2018-ban és 2019-ben is bajnoki címet ünneplő egyesület a tavalyi csonka szezonban a döntőben ugyan kikapott az idén már újra a HFL-ben induló Győr Sharkstól, szégyenkezni azonban nincs okuk, hiszen a sérülések és a covid-19 által beárnyékolt bajnokságban is kihozták a lehető legtöbbet magukból. A csapatot a mostani szezonban biztosan nem erősíti tovább Horváth L. Bence és a támadó mindenes Trevin Howardot sem láthatjuk majd Crushers mezben, ráadásként a koronavírus miatt a tavalyi évben a toborzások is elmaradtak, így új arcokkal sem nagyon kell megismerkedni a szurkolóknak. Viszont a Crushers 2-ben a 2020-as szezonban pályára lépő játékosok, immáron nagyobb meccsrutinnal felvértezve sokat segíthetnek a célok elérésében. A Szombathely a másodosztály Nyugati csoportjában szerepel majd, ahol az újonc Rangers mellett, a két fővárosi gárdával – Titans és Cowbells II – is összecsap majd, ahogy a Keleti csoportos Eger és Dabas csapataival is. A Crushers terveiről és a döcögős felkészülésről az elnököt, Májer Lászlót kérdeztük.

14853238_10157633658400244_6281441468994835618_o

MAFSZ: A csonka tavalyi szezon után idén hogyan kezdtétek meg a felkészülést? Hogy értékelitek a tavalyi szezont?

Májer László: Sokkal nehezebben kezdtük meg, mint eddig bármikor. Egyrészt úgy gondolom mentálisan kicsit belefáradtunk a tavalyi évbe, mivel pont a márciusi első mérkőzésünk előtt lett minden eltolva, így nagyon hosszúra nyúlt a felkészülésünk és folyamatos bizonytalanság volt a kezdést illetően. Már megszoktuk, hogy lehetetlen a téli edzésekre alkalmas műfüves pályát találni Szombathelyen, aminek a bérleti díját ki tudnánk gazdálkodni, ezért ezt az időszakot általában termes edzésekkel oldjuk meg, de a vírushelyzet miatt erre idén nem volt lehetőségünk. Így a felkészülést nagyon későn, február 27-én kezdjük meg.

MAFSZ: Mennyivel volt nehezebb most a holtszezon?

Májer László: Sokkal! Általában a szezon előtt folyamatosan edzünk, leszámítva a karácsonyi leállást, azonban ez is maximum két hét. Most november óta nem tudtunk edzéseket tartani, ami kb három hónap kiesést jelent. Elmaradtak a szokásos őszi toborzó eseményeink is, így az idei szezonban új játékosaink nem is nagyon lesznek.

MAFSZ: Milyen változások történtek a keretben a vírushelyzet miatt?

Májer László: A legnagyobb változás, hogy idén a tavalyi MVP, Trevin Kain Howard nélkül vágunk neki a szezonnak. Ahogy minden évben sajnos idén is vannak páran, akik abbahagyták az aktív sportot, illetve a tavalyi szezonban komolyabb sérülést szenvedett játékosok közül még nem mindenki épült fel.

MAFSZ: Mennyire erős a TD Store Divízió I.-es bajnokság, ahol idén indultok?

Májer László: Véleményem szerint az idén egy igazán erős mezőny gyűlt össze a TD Store Divízió I-ben. Izgalmas mérkőzésekre számítok a mostani szezonban is.crushers

MAFSZ: A bajnokság lebonyolításának módjával elégedettek vagytok?

Májer László: Az alapszakaszt nézve, egy Szombathely – Eger találkozó minimum 8 óra utazást jelent, ami nagyon megterhelő a vendég csapatnak. Úgy gondolom, ilyen terheket nem szabadna az alapszakaszban a csapatok nyakába varrni. Viszont idén először van olyan érzésem, hogy az utazást tekintve kegyesek voltak hozzánk az égiek a sorsoláskor. Azt is jó ötletnek tartom, hogy csak áprilisban kezdődik a szezon. Ez a korábban említett edzés gondok és az őszi szezon miatt is nagy segítség most.

MAFSZ: Mennyiben mások a célok a karantén árnyékában?

Májer László: Természetesen idén is szeretnénk bejutni a döntőbe, de ez az idén sokkal nehezebb feladat lesz számunkra, mint az utóbbi években.

Az NBA Crushers 2021-es alapszakasz mérkőzései a TD Store Divízió I-ben (hazai csapat elöl):

2021.04.03.: Budapest Titans – NBA Crushers

2021.04.17.: NBA Crushers – Eger Heroes

2021.05.15.: NBA Crushers – VSD Rangers

2021.06.05.: NBA Crushers – Budapest Cowbells II

2021.06.19.: Dabas Sparks – NBA Crushers

 

Crushers

Alapítás éve: 2006
Szakmai stáb: Rozmann Ferenc/Tatár István: Támadó koordinátor, Rozmann Gábor/Tatár Sándor: Védő koordinátor, Billy Hatten: Védőfal Edző
Hazai pálya: Szombathelyi SE pálya
Edzések: Balogunyomi foci pálya: Szerda: 17.-19.00 Szombat 10-12.00

 

DIV1_Rajztábla 1_2021-08-08sf-08 (1)

Forrás: http://mafsz.org – RSS