A legutóbb hazai pályán elszenvedett vereségért hasonlóképpen visszavágva harmadik meccsükön vendégként nyert, ezzel összesítésben 2-1-es előnyre tett szert a Dallas Mavericks az Oklahoma City Thunder ellen az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) Nyugati főcsoportjának döntőjében, az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcban.
Eredmény:
Nyugati főcsoport, döntő, 3. mérkőzés:
Oklahoma City Thunder–Dallas Mavericks 87–93
A négy győzelemig tartó párharc állása: 2-1 a Dallas javára
A magyar idő szerint vasárnap hajnalban rendezett mérkőzésen otthon fellépő Thunder kudarcához nagyban hozzájárult, hogy első 16 (!) hárompontos kísérletéből egyetlen egy sem volt sikeres, minek nyomán a Dallas az első negyedben 15 pontos előnyt szerzett. A hazaiak a hajrában a különbséget 4 pontnyira csökkentették ugyan főleg a 30 pontjából 14-et ekkor dobó Russell Westbrook révén, de megfordítani az állást már nem tudták.
A negyedik mérkőzést hétfőn, ismét az Oklahoma City Arenában vívják a felek.