Négy magyar aranyérem Ankarában

P4110030lead.jpg

Az utolsó, ötödik versenynapra került sor a Török Miniszterelnök Kupán Ankarában, ahol a tét már az aranyérem volt. A világbajnoksággal felérő versenyen négy magyar volt érdekelt a finálékban, és káprázatos módon Kovács Mária, Varga Miklós, Káté Gyula, Bacskai Balázs is aranyérmet vehetett át. A verseny harmincéves története alatt csupán egy magyar első helyezés született még 2003-ban, akkor Bedák Pálnak sikerült nyernie.

Az első ringbe lépő magyar a Harangi Imre SE 22 éves versenyzője, az Eb-bronzérmes Varga Miklós (60KG) volt, aki idén a Bocskai emlékversenyt is megnyerte. Ellenfele nem kisebb név volt a szakmában, mint a kétszeres olimpiai bajnok orosz Alekszej Tyiscsenko.
Az első menetben Tyiscsenko megpróbált irányítani, Miki remekül, zártan védekezett, egy együttes találat után 1:1 volt az első három perc után. A második menetben Varga Miki sokkal többet vállalt, és ennek meglett az eredménye, egy pontos előnybe került, amelyet sajnos az orosz kiegyenlített a hatodik percben. Az utolsó felvonásban Máté Attila tanítványa káprázatos dolgokat művelt a ringben, rendre megelőzte Tyiscsenkót, ugyanakkor nem adott esélyt az orosznak zárt védekezésével, és megérdemelten diadalmaskodott 6:2-re, ugyanakkor a hajdúsámsoni versenyző megőrizte idei veretlenségét.
A második ringbe lépő magyar versenyző, Szántó Imre tanítványa, a kétszeres világbajnoki bronzérmes, Eb-ezüstérmes Káté Gyula (64KG) volt. A Kispest versenyzője az eredetileg könnyűsúlyban versenyző török Jakup Sener ellen küzdött az aranyéremért. Ellenfelét több alkalommal is segítette a hazai ring előnye, többek között a világbajnoki bronzérmes angol Bradley Saunders ellen is „győzött”.
Nem volt ez másként a döntőben sem, ahol az első menet ugyan pont nélkül ért véget, de a magyar versenyző több tiszta találatot vitt be. A második menet végére érthetetlen módon összejött a török előny, amelyet a harmadik menetben a magyar szurkolótábor nagy biztatása mellett Káté kiegyenlített. Előnye nem tartott sokáig, mert Sener egy újra megszerezte a vezetést, de a Kispest ökölvívója rendkívül okosan kiegyenlített, és fáradó török ellenfelét a gongig hajtotta. Látva a mérkőzést nem volt kérdéses, hogy segédpontokkal a sokkal jobb Káté nyeri a mérkőzést, így második ringbe lépő magyarként aranyérmet ünnepelhetett.
Az eredményhirdetés és látványelemekkel tarkított ünnepség után következhetett a Vasas-Süllős EU bajnok, junior világbajnok versenyzője, Bacskai Balázs (69KG). Immáron a harmadik török, a 23 éves Mediterrán Játékok győztes Onder Sipal került az útjába.
Az első menetben keveset ütöttek a felek, Bacskai Balázs taktikusan, szépen felépített stratégiával szépen elkezdte felőrölni a török ellenfelét. A második menetben Bacskai Imre tanítványa megszerezte a vezetést, majd a második felvonás végére tovább növelte előnyét. A török versenyzőnek ki kellett nyílnia az utolsó menetben, de Bacskai Balázs kimozogta lábon, és megérdemelt győzelmet aratott végül 4:1-es pontozással, és Varga Mikihez hasonlóan megőrizte idei veretlenségét.
Kovács Mária (75KG) három magyar aranyérem után lépett a szorítókötelek közé a képzett lengyel Lidia Fidura ellen, akit Ducza Anita már korábban több alkalommal is legyőzött. Az első két menetben a magassági fölényben lévő Kovács Marika irányított, de értékelhető ütést nem láttak az ítészek. A harmadik menetben mindkét félnek megítéltek egy találatot, de úgy t5űnt mindkét versenyző nagyon fárad. A záró felvonásban ennek ellenére egymásnak estek a felek, de Marika hosszabb karjainak köszönhetően jól operált a lengyel ellen, és 3:2-es pontozással legyőzte kiváló riválisát.
Minden idők legjobb törökországi magyar szereplésével zárult a verseny, és négy döntőből négy aranyéremmel utazhat haza a delegáció, ezért minden elismerés megilleti a szövetség elnökét, Dr. Csötönyi Sándort, Dr. Kovács László szövetségi kapitányt, Szuknai Zsuzsannát, az egész csapatot és minden ökölvívásért tevékenykedő edzőt, vezetőt, valamint bírót.

Napi eredmények:
Női 75KG, döntő: Kovács Mária – Lidia Fidura (lengyel) 3:2
Férfi 60KG, döntő: Varga Miklós – Alekszej Tyiscsenko (orosz) 6:2
Férfi 64KG, döntő: Káté Gyula – Jakup Sener (török) 2+:2
Férfi 69KG, döntő: Bacskai Balázs – Onder Sipal (török) 4:1

Írta: Kincses Tibor szakíró www.boxing.hu Fotók: Soós Barbara

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.