Négy-négy olimpiai kvóta talált gazdára a koronglövő vb-n


Folytatódott a sportlövők olimpiai kvalifikációs sorozata: a trap után az elmúlt héten a skeetlövők versengtek az eszéki világbajnokságon a megszerezhető 4 olimpiai indulási jogért.


fotó: hunshooting.hu

Magyar szempontból igen biztatóan sikerült a pénteki kezdés, hiszen Pongrátz Bianka az első 50 lövés után csupán kétszer hibázott, így az elődöntőt jelentő 7. helyen várta a folytatást. Szombaton az újabb ötven lövés első részében is csak két korongot rontott, így tovább éltek a magyar versenyző elődöntős reményei. Bianka a 4. fordulóban rögtön az elején sajnos 4 korongot is elvétett, s a 100. lövése után már 10 hiba állt a neve mellett, ami azt jelentette, a vasárnapi utolsó 25-ös szériára már nem maradt reális esélye az elődöntőbe jutásra. A zárónap elején a koncentrációval nem volt baj, hiszen 12 korong után még nem rontott. A végére újabb 5 lövésében vétette el azonban a korongot, ezzel pedig 110 korongos eredménye csak a 40. helyre rangsorolta. A fináléhoz 119 találatra volt szükség.

A szám másik magyar női lövője, Molnár Diána 105 korongos összeredménnyel az 53. lett a 61 fős mezőnyben.

A férfi skeetlövőknél Jakó Attila 108 koronggal a 104., Domokos Gábor 106 találattal a 109., míg Saranszki Péter 95 koronggal a 121. helyen zárt a 122 fős mezőnyben.

Eszéken a világbajnokságon a férfi és női skeet számban Egyiptom, az Egyesült Államok, Quatar és Svédország, illetve Olaszország, Nagy-Britannia, az Egyesült Államok és Ukrajna örülhetett az olimpiai kvótának.

Az európai koronglövők számára még 5 alkalom nyílik lehetőség kvótaszerzése:

2023. június 21. – július 2.: Európa Játékok, Krakkó (4×1 kvóta)
2023. július 6-16.: Európa-bajnokság, Leobersdorf (4×1 kvóta)
2023: 53. világbajnokság, Baku (4×4 kvóta)
2024: Európa-bajnokság (4×1 kvóta)
2024: végső olimpiai kvalifikációs verseny (4×2 kvóta)

(MOB, Fotó: issf-sport.org)