Négygólos vereséget szenvedett az FC Kassa Pozsonyban

A Niké Liga első fordulójában, hazai pályán, bravúros döntetlent játszott az újonc FC Kassa a bajnok Slovan ellen, de most vasárnap, a 12. fordulóban, Pozsonyban, 4:0-s vereséget szenvedett a többségi magyar tulajdonban lévő csapat.

Az ideiglenesen megbízott vezetőedző, Miroslav Sovič négy helyen változtatott a kassai kezdőcsapaton a hétközi, Samorin elleni kupagyőzelem után, de ez sem volt elég. A hazaiak már a hatodik percben megszerezték a vezetést, Strelec révén, ezt a kilencedik percben Barseghyan megduplázta, és szűk negyed óra alatt el is dőlt a meccs, miután a 14. percben Kucka is betalált.

A második félidőben egy tizenegyest még gólra váltott a Slovan, Čavrič iratkozott fel a góllövők közé.

A következő napokban érkezik az FC Kassa új vezetőedzője és stábja, akiknek nem lesz könnyű dolguk, hogy felrázzák a csapatot, akikre két nagyon komoly meccs vár. Először pénteken, november 3-án, 17:30 kor a sárga-kékek a dunaszerdahelyi DAC-ot fogadják, majd november 12-én, vasárnap a Spartak Trnava lesz az ellenfél.

Statisztika

Slovan Bratislava – FC Košice 4:0 (3:0)

Gól: 6. Strelec, 9. Barseghyan, 14. Kucka, 47. Čavrič (11 m). ŽK: Kira. Bírók: Kráľovič – Zemko, Vass – 6250 néző.

SK SLOVAN: Borjan – Blackman (80. Lovat), Križan, Bajrić, Zmrhal – Barseghyan (66. Marcelli), Kucka (46. Lichý), Savvidis, Tolić – Strelec (84. Vojtko), Čavrić (66. Abubakari). Edző: Vladimír Weiss idősebb.

FC KOŠICE: Kira – Golikov, Fabiš, Šindelář, Jakubko, Petrák (37. Jonec) – M. Sovič Jr. (81. Tidjani), Greššák (62. Gallovič), Faško, Vasiľ (62. Liener) – Medved (81. Sagna). Edző: Miroslav Sovič st.