Néhány kiugró eredmény jobb, mint a kiegyensúlyozottság?

Sergio Pérez (Fotó: XPB Images)

Sergio Pérez (Fotó: XPB Images)

Miután a Sauber pilótájaként három dobogós helyezést is szerzett, Pérez lehetőséget kapott a McLarentől, a patinás brit alakulat formahanyatlása azonban pont érkezésekor vette kezdetét, így nemhogy a bajnoki címért, a futamgyőzelmekért sem szállhatott harcba. A mexikóinak egy év után távoznia kellett az istállótól, a Force India azonban gyorsan leszerződtette Nico Hülkenberg mellé. Jelenleg mindketten a „nagy lehetőségért” küzdenek – meglehetősen eltérően.

A német főként kiegyensúlyozottságával hívja fel magára a szakértők figyelmét, míg Pérez új csapatánál is inkább kiugró eredményeivel; tavaly például kevesebb pontot szerzett márkatársánál, az alakulat egyetlen dobogós helyezése mégis az ő nevéhez volt köthető. A vélemények természetesen megoszlanak arról, melyik „módszerrel” lehet felkelteni az élcsapatok érdeklődését; az talán senkit sem lep meg, hogy Pérez inkább a kiugró eredményekre esküszik.

„Szerintem ez attól függ, ki miért harcol” – kezdi eszmefuttatását, amikor az F1i munkatársa arra kéri, vesse össze a két szemléletmódot. „A látványos versenyeknek köszönhetően négy dobogós helyezést szereztem a Forma-1-ben, mégpedig olyan autókkal, melyek nem voltak alkalmasak arra, hogy másképp odaérjek velük” – utal a jó helyzetkihasználásra és a kedvező gumitaktikára. „Ez tényleg attól függ, honnan nézzük a dolgokat. Nyilvánvaló, hogy ezeknek az eredményeknek köszönhetően felfigyelnek rád. Ezt akarom elérni! Bizonyítani akarom, hogy érdemes engem választani!

Az indiaiak tavaly remek szezont zártak, 2015-ös évük azonban nehezen indult, hiszen későn kezdték a tesztelést, és az új fejlesztésekkel ellátott B-autót is csak a szezon kilencedik megmérettetésén vetették be. A csapat ennek ellenére fontos pontokat szerzett, Pérez pedig ismét szállított néhány kiugró eredményt: még a régebbi versenygéppel nyolcadik lett Bahreinben és hetedik Monte-Carlóban, most viszont elismerte, a folytatásban némi kiegyensúlyozottságra is szüksége lesz.

„Nagyon jól érzem magam ennél a csapatnál, tényleg olyan, mintha otthon lennék! Élvezem, hogy velük dolgozhatok; tényleg úgy érzem, sikerült előrelépnünk. Tavaly a csapat fennállásának legjobb évét zártuk, most viszont nagyon kemény volt a kezdés, de ha visszanézünk, látjuk, hogy elképesztő teljesítményt nyújtottunk. Sajnos az előző néhány versenyen az én szempontomból nem volt túlságosan látványos, de biztosra veszem, hogy javulni fogok. Tudjuk, miért voltak nehezebbek a hétvégék, szóval arra számítok, hogy a folytatás pozitívabb lesz” – zárja gondolatát.

Forrás: www.telesport.hu – RSS