Nehéz dolga volt Pereznek a hazai közönséggel

F1

2015. november 5. csütörtök, 17:02

Szerző: Berta Kitti; Fotó: Force India

Nem volt egyszerű Sergio Pereznek a mexikói közönség előtt bizonyítania a hétvégi F1-es versenyhétvégén – a helyettes csapatfőnök szerint a Force India pilótája azonban jól kezelte a helyzetet.

A mexikói közönség érezhetően imádta a hétvégi nagydíjat, legfőképpen hazai kedvencüket, Sergio Perezt, akinek nevét folyamatosan skandálták a lelátókon. A többi versenyzőt is teljesen ámulatba ejtette a hangulat, így alig várják, hogy jövőre újra visszatérjenek a helyszínre. Perez a futamot követően elmondta, nagyon büszke, hogy ilyen fantasztikus hangulatban telt a Mexikói Nagydíj – ahol azonban jobb eredményt szeretett volna elérni.

 Perez

A helyettes csapatfőnök, Bob Fernley elmondta, nagyon örül, hogy versenyzője ilyen jól szerepelt a hétvégén, és a nyolcadik hellyel pontot is szerzett a csapatnak, pedig egyáltalán nem volt egyszerű és megszokott nagydíja.  „A hétvége fantasztikusan megmutatta, hogy Checo mekkorát fejlődött – azzal, hogy megbirkózott a nyomással, és nyugodtan tudta kezelni, aztán jó eredményt is ért el” – nyilatkozta Fernley az Autosportnak. „Ez hihetetlen kihívás minden pilóta számára, hogy kezelni tudja a rá nehezedő nyomást a saját hazájában, és elismerésre méltó, ahogy ezt ő tette” – dicsérte tovább versenyzőjét a Force India szakembere.

Fernley elmondta, Perez a náluk töltött idő alatt rengeteget változott pozitív irányba – a vezetést illetően is, valamint lelkileg is. „A magabiztossága a tavalyi bahreini dobogó óta nőtt, és azóta tovább fejlődött. Úgy gondolom, addig a pódiumig küszködött, és ez annak a hatása volt, amin a McLarennél keresztülment. De ez volt a fordulópont és azóta folyamatosan egyre jobb lesz.” 

Forrás: www.formula.hu – RSS