“Nehéz meccs lesz egy jó formában lévő csapat ellen”

Az olasz bajnokság 9. fordulója következik és a Milan idegenben a Bologna ellen lép pályára. Stefano Pioli megtartotta mérkőzés előtti sajtótájékoztatóját és elmondta, hogy itt a lehetőség a csapat számára, hogy maga mögött hagyja a Porto elleni vereséget. Az olasz tréner számára különleges meccs lesz, hiszen a 100. alkalommal irányítja a Rossonerit.

A JELENLEGI FORMÁRÓL
“Nem vagyunk bajban. A csapat versenyképes lesz és a játékosok készen állnak arra, hogy remek teljesítményt nyújtsanak. A Bologna nagyon ügyesen vissza szokott állni, aztán lecsap az ellenfélre. Nehéz lesz velük szembenézni. A Porto ellen középszerűek voltunk a mezőnyben. Keményen dolgozunk és sikerült néhány dolgot kijavítani, ami nem működött és ezeket megpróbáljuk megvalósítani a Bologna ellen. Nem is gondolhatunk arra, hogy három meccs után lemondunk a Bajnokok Ligájáról. Igyekszünk minden sorozatban a legjobb teljesítményt nyújtani. Most csak a bajnokságra koncentrálunk, majd két hét múlva a Bajnokok Ligája meccsre.”

A MÉRKŐZÉSRŐL
“Több év elteltével még mindig ugyanaz a két edző ül a két együttes kispadján, ami azt jelenti, hogy valami jól működik, de olyan időszakban vagyunk, amikor a dolgok sokat változtak. Az elmúlt hetekben a Bologna átállt egy teljesen más játékrendszerre. Egy nagyon koncentrált csapatról van szó, amelyben sok minőségi játékos van. 48 óránk volt kielemezni a portói teljesítményt és nagyon keményen dolgoztunk a Bologna elleni meccs előtt. Kemény összecsapás lesz egy jó formában lévő csapat ellen. Elvárom a Milantól, hogy olyan szintű teljesítményt nyújtson, amilyenre mindannyian tudjuk, hogy képes.”

A JÁTÉKOSOKRÓL
“Ibrának edzésre és játékra van szüksége. Egy teljes heti edzés van a háta mögött és a Bologna ellen még több percet kaphat. Döntenem kell, hogy ő vagy Giroud fog kezdeni csatárként. A Porto elleni meccshez képest csak Conti és Castillejo tért vissza. Kessié és Rebic nem lesz bevethető, míg Pellegri egy enyhe gyulladással küzd. A bevethető játékosok mindannyian jól teljesítenek. Calabria? Ő egy intelligens játékos, aki képes a bal oldalon is játszani, de ha tehetem, akkor inkább a jobb oldalon szerepeltetem.” 

A 100. MÉRKŐZÉSÉRŐL
“Csak a meccsre koncentrálok és nem is vettem észre, hogy ez már a 100. mérkőzésem lesz a Milan kispadján. Nagyszerű érzés itt lenni és jól kijövök mindenkivel. Ugyanakkor csak a jelenre kell koncentrálnunk. A legszebb pillanatom? Az első meccsem a San Siróban nagyon erős érzelmeket keltett bennem, még akkor is, ha nem nyertük meg. Szeretek azokra a rekordokra gondolni, amelyeket még meg kell döntenünk.”

A FEJLŐDÉSRŐL
“Nagyon sok szóbeszéd van a tabelláról és a Bajnokok Ligájáról. de még rengeteg mérkőzést kell lejátszanunk és most csak arra kell összpontosítanunk, hogy győzzünk a Bologna ellen. A szezon hosszú és minden lehetőséget meg kell ragadni a fejlődés érdekében. A következetességnek erősnek kell lennie. A játékosok mindig tanulnak a hibákból és itt az esély, hogy megmutassuk. Koncentráltnak kell maradnunk és hinnünk kell a képességeinkben.”