Nehezen, de meglett a győzelem az Udinese ellen

A Milan idegenben 3-2-re legyőzte az Udinesét a Serie A 5. fordulójában.

A hétközi fordulóban nyitómérkőzésén a piros-feketék Udinébe látogattak. Az 5. percben Mario Balotelli elképesztő szabadrúgásgóljával szerzett vezetést a Milan, majd a 10. percben – Riccardo Montolivo indítását követően – Jack Bonaventura vette be az ellenfél kapuját. Még az első félidő vége előtt Cristian Zapata fejelt gólt, így a játékosok 3-0-s állással vonultak az öltözőbe.

A második félidőben az Udinese megkezdte a felzárkózást: az 51. percben Agyemang-Badu, majd 7 perccel később Duván Zapata volt eredményes. Több gól már nem született, a rossoneri remek első félidőt produkált és nehezen, de végül sikerült megszerezni a 3 pontot.

A Milan harmadik győzelmét aratta a bajnoki szezonban, harmadik idegenbeli fellépésén viszont először szerzett pontot. És ugye mindjárt hármat is. Korábban a Fiorentina és az Inter ellen vendégként nemhogy pontra, gólra sem futotta a Milan erejéből. Az Udinese negyedszer kapott ki, harmadik hazai találkozóján is pont nélkül maradt.

UDINESE – MILAN 2-3

Időpont: 2015.09.22. 20:45
Helyszín: Stadio Friuli, Udine
Játékvezető: Daniele Doveri
Gólszerzők: Agyemang-Badu (51.), Duván Zapata (58.) ill. Balotelli (5.), Bonaventura (10.), Cristian Zapata (45.)
Piros lap: Fernandes (90.)

>> A KEZDŐCSAPATOK:

UDINESE: Karnezis; Wague, Domizzi, Piris (Duván Zapata 46.); Edenilson, Badu, Iturra (Marquinho 84.), B.Fernandes, Adnan (Pasquale 73.); Di Natale, Thereau.

Cserék: Meret, Romo, Camigliano (32), Felipe, Danilo, Heurtaux, Insua, Widmer, Aguirre, Perica.

MILAN: Diego Lopez; Calabria (Alex 49.), C. Zapata, Romagnoli, De Sciglio; De Jong, Montolivo, Bonaventura; Honda (Poli 64.); Balotelli, Bacca (Luiz Adriano 80.).

Cserék: Abbiati, Donnarumma, Rodrigo Ely, Llamas (51), José Mauri, Locatelli (73), Nocerino, Suso, Cerci.

>> ÖSSZEFOGLALÓ:

Forrás: www.acmilan.hu – RSS