Nehézkes vasárnap

Amilyen jól sikerült a szombat, olyan balszerencsés lett a vasárnap Kiss Norbert számára a Kamion Európa-bajnokság németországi hétvégéjén.

A Tankpool24 csapat magyar versenyzője kőkemény csatákba keveredett, technikai hibával is küzdött, ráadásul a szakszerűtlen mentés következtében is megsérült Mercedes kamionja.

A szombati harmadik és negyedik hely után ígéretesnek tűnt a vasárnapi kezdés a kétszeres Európa-bajnok kamionversenyzőnek: a vasárnapi időmérőn harmadik lett. Később aztán minden összeesküdött a szombathelyi pilóta ellen.

“Nem a mi napunk volt. Az időmérőig még jól ment, sikerült javítanom az előző napihoz képest és harmadik lettem, de a verseny már nem alakult jól. A rajt és az első kanyar még rendben volt ugyan, de a második kanyarban René Reinert be tudta dugni mellém az autója orrát, a harmadik kanyarhoz érve elfékezte magát és nekem jött. Csak a negyedik-ötödik helyre tudtam visszajönni, közben Adam Lacko hátulról ütközött nekem. Továbbmentünk, akkor már Steffi Halmot támadtam és meg is tudtam előzni, de defektet kapott rajtam, emiatt később mehettem a versenyirányításhoz, büntetést végül nem kaptam. Egy darabig a negyedik helyen autóztam, aztán a kormánymű hibája miatt fel kellett adnom a versenyt.”

Ekkor még nem ért véget Kiss Norbert drámája, kamionja mentése közben ugyanis a szakszerűtlen vontatás miatt a Mercedes előbb pattogni kezdett, majd leesett a vontatóról, ez pedig extra károkat okozott a járműben.

“Tönkrement a gumi, a kormánylengéscsillapító is. A csapat jól összerakta a kamiont, de  valami rejtett hibát nem vettünk észre, ezért nem volt benne elég erő az utolsó futamon. Ezen a versenyen a végéről indultam, a kilencedik helyre sikerült feljönni, voltak még előttem büntetések, így a hetedik helyen zártam. Szereztünk ugyan néhány pontot, de összességében katasztrofális nap volt. Nem volt szerencsénk, ez a legrosszabb napunk eddig az idei szezonban.”

Kiss Norbert három versenyhétvége után a harmadik helyen áll a bajnokságban 88 ponttal. Jochen Hahn 137 ponttal vezeti az összetettet, Adam Lacko a második 95 ponttal.

Két hét múlva, július 13-a és 15-e között a Budapesttől alig 150 km-re fekvő Slovakia Ringen, Dunaszerdahely mellett folytatódik a Kamion Európa-bajnokság.

Forrás: http://.sportbanyaszat.reblog.hu – RSS