Nem adta fel az európai kupaindulást a Vidi válogatott játékosa: „A célunk egyértelműen az, hogy elérjük a negyedik helyet”

A MOL Fehérvár FC 26 éves középhátvédje, Rus Adrián a molfehervarfc.hu-nak beszélt a Vidi tavaszi teljesítményéről, ami az utóbbi időben bizakodásra ad okot székesfehérvári oldalon.

Az elmúlt öt bajnokin háromszor győztünk és kétszer játszottunk döntetlent, ezt a formát kell átmentenünk a szezon utolsó négy mérkőzésére is amellett, hogy játékban természetesen mindig szeretnénk előrelépni – kezdte a 11-szeres román válogatott játékos. A célunk egyértelműen az, hogy elérjük a negyedik helyet, ami a Ferencváros kupagyőzelme esetén nemzetközi kupaindulást érne, most mindenki szeme előtt ez lebeg.

A Fehérvár szombat este Debrecenben lép pályára az OTP Bank Liga 30. fordulójában. Rus eddig 22 mérkőzésen lépett pályára a bajnokságban piros-kék színekben.

– A Debrecen az elmúlt két hazai bajnokiján mindössze egy gólt kapott, így látható, hogy erős ellenfelünk lesz szombaton, akiknek szeretnénk visszavágni a februári vereségért. Mindenkitől maximális koncentrációra lesz szükség, a védelemben pedig szeretnénk kapott gól nélkül lehozni a mérkőzést – zárta Rus.

Kiderültek a részletek az MLSZ nagy fiatalszabályáról – az NB I-es meccsek felén több magyarnak is játszania kell