Nem csak Alonso profitált a hibákból

F1

2015. július 26. vasárnap, 19:24

Szerző: Strommer Benjamin

40 kör elteltével még mindig a 17. és 18. helyen állt a két Sauber, a felpörgő eseményeknek köszönhetően azonban Ericsson a pontszerzésig jutott. A csapat már várja a következő F1-es versenyeket, ahol előreléphetnek.

A 17. és 18. pozícióból rajtoltak el, nagyon sokáig pedig csupán a Manorokat tartotta maga mögött a két Sauber: úgy nézett ki, az idényt remekül kezdő csapat leggyengébb 2015-ös versenyét teljesítheti a Hungaroringen. Nico Hülkenberg 42. körben történt kiesésével nyerték az első pozíciót, a későbbi műszaki hibákból, ütközésekből és büntetésekből előnyt kovácsolva pedig végül a 10. és 11. helyen végeztek, a csapat Ausztrália, Kína és Monaco után idén negyedszer szerzett pontot.

A megszokottal ellentétben ezúttal Marcus Ericsson végzett erősebb pozícióban, ő érte el pályafutása 6. pontját. „Örömteli, hogy legalább egy pontot sikerült szerezni a pályán, amely nem igazán kedvez az autónknak. A rajt nem volt ideális, elveszítettem egy pozíciót. Ami a stratégiát illeti, a csapat helyes döntéseket hozott, az optimális időpontokban hívta ki az autókat, és úgy érzem, összességében jó munkát végeztünk” – mondta a svéd pilóta.

„A 11. pozíció jobb, mint amiben reménykedtünk a rajtrács alapján” – nyilatkozott kollégája, Felipe Nasr, aki szintén megdicsérte a csapat lágy-közepes-lágy stratégiáját. „Amint azonban beragadtam a forgalomba, a tempómat hátráltatták. Marcus jó munkát végzett a pontszerzéssel, és én is közel kerültem hozzá. Mindent összevetve a tőlünk telhetőt megtettük. Most várjuk, hogy Belgiumban versenyezzünk.”

A mezőny háromhetes nyári szünetre vonul, azután pedig a Sauber akár év eleji formájához is visszatérhet – Monisha Kaltenborn csapatfőnök várakozása szerint. „Örülünk neki, hogy ez a nehéz pálya már mögöttünk van. A nyári szünet után már olyanok következnek, amelyek jobban kedveznek az autónknak. Emellett ezekre a versenyekre frissítésekkel fogunk megérkezni a motort és karosszériát illetően is. A frissítésekhez szükséges adatok, amelyekkel rendelkezünk, optimistává tesznek minket” – mondta a Sauber vezetője.

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: