„Nem engedhetjük, hogy ez újra megtörténjen”

F1

2015. július 19. vasárnap, 11:23

Szerző: Gellérfi Gergő

Bernie Ecclestone is megszólalt Jules Bianchi halálával kapcsolatban, mindenekelőtt azt szögezve le, hogy az F1 nem engedheti meg magának, hogy még egyszer elveszítsen egy versenyzőt.

„Nagyon szomorúan hallottam a hírt, egy roppant tehetséges versenyzőt és egy igazán kedves embert veszítettünk el. Nem engedhetjük, hogy ez újra előforduljon. Ami Jules-lel történt, az nagyon-nagyon balszerencsés eset volt. Persze a Formula-1 veszélyes, de mindig mindent megtettünk a versenyzők biztonságáért. Az emberek nem azért mennek ki a pályára, hogy baleseteket lássanak, azért mennek oda, hogy jó versenyeket lássanak” – mondta az F1 első embere.

bianchi_eccl

A francia motorsport szövetség, az FFSA elnöke, Nicolas Deschaux úgy nyilatkozott, hogy a versenyző halálával nagy űrt hagyott maga után. „Roppantul elkeserít a dolog, hiszen egy nagyon szerethető személyiség volt, akit mindenki kedvelt a paddockban. Az FFSA nagyon közel állt hozzá, remek kapcsolatunk volt. Tizenöt éves korában vettük szárnyaink alá, mindig számíthattunk rá.”

„Az élet szeretete, az egyszerűség, a kedvesség megtestesülése volt, de amint a pályára gördült, nagy harcossá vált, s folyamatosan azért küzdött, hogy felülmúlja önmagát” – folytatta Deschaux. „Ő volt a tökéletes nagykövet az FFSA számára, közös értékeinkre tanította a fiatalokat a számos edzőtáborban és programban, melyekben részt vett. Romain Grosjeannal, Charles Pickel és Jean-Eric Vergne-nyel együtt ő segített abban, hogy Franciaország visszakerüljön az F1 térképére. Tiszta tehetség volt, aki a sportág élcsapatai felé tartott. Halála hatalmas űrt hagy maga után.”

Bianchiról a motorsport világán kívül is sokan megemlékeztek, így többek közt az angol labdarúgó-válogatott korábbi csapatkapitánya, David Beckham is.

Forrás: www.formula.hu – RSS

Tagged: