Nem hagynak hátra senkit! Ez a Dunakeszi Rangers!

Csapatösszetartásból már most ötösre vizsgáztak a Duna-partiak. Már csak a bajnokságban kell!

27294330_1543778929077095_739236315_nÉvről évre újabb csapatok jelennek meg a honi amerikaifutball térképén. Tavaly csatlakozott a szövetséghez a Dunakeszi Rangers, amely már első évében a Divízió II-ben nem kis babérokra törne. A keretében újoncok ugyanúgy megtalálhatók, mint tapasztalt játékosok, így már sokan nem idegenként léphetnek pályára tavasszal. Viszont egy 68 fős felnőtt kerettel nem minden vidéki csapat büszkélkedhet. A Duna-parti településen tehát már lerakták az alapokat a sportág jövője érdekében. Reméljük, hogy a folytatás is ilyen biztató lesz.

Kálmán Ádám szakosztályvezető elmondta hogyan jött létre maga a klub. Hozzátette, hogy nem véletlen a csapat névválasztása sem, hiszen ennek is van története. Kiemelte, hogy tanulni akarnak idén, de szerinte a döntőbe jutás sem elképzelhetetlen számukra.

 Fotók: Facebook

Nagy öröm számunkra, hogy újabb csapat érkezett meg a Divízió II-be. Hogy állnak hozzá a srácok a várva várt kezdés közeledtéhez?
Nem csak számotokra öröm, hanem nekünk is. Gyakorlatilag vannak olyan srácok, akik 5 éve arra várnak, hogy bajnokságban játszhassanak, mások már legalább egyéves tapasztalattal rendelkeznek és olyanok is megfordulnak nálunk, akik frissek és még csak most csöppentek bele ebbe az egészbe. A csapatban kevesen vagyunk, akik 5 évnél régebben csinálják és nem egy, hanem több bajnokságban is játszhattak. Én úgy érzem, mindenki érzi és látja, hogy hol tartunk, és hogy merre kell tovább haladnunk. Mindenkin látom a bizonyítási vágyat, hogy meg akarnak felelni, nem csak maguknak, hanem az edzőknek és a sportnak is.

Miért épp a Rangers nevet választottátok?
Itt most visszamennék 2016 januárjába. Gyakorlatilag a váci csapattól nagyon sokan eljöttünk. Én akkor azt mondtam a srácoknak, ha szükség van rám, hívjanak és jövök. Nem hagyunk hátra senkit! Ahogyan az amerikai hadsereg különleges alakulatában, a Ranger-öknél sem. Bánás Imre akkori edzőnk, aki időközben már máshol tevékenykedik, ragasztotta ránk ezt a nevet. Mondhatni ő a csapatunk keresztapja. Elmondtam neki, hogy mi a tervem a csapattal, nem akarom ott hagyni a maradék 12-15 embert, ha kell, harcolok értük. Vagyis pont ahogyan a Rangers teszi, küzd, harcol és senkit sem hagy hátra.18359424_1954504661448536_5857560481267949862_oBeszélj egy kicsit a megalakulásotok körülményeiről!
2016 márciusában kezdtünk el gondolkozni azon, hogyan is kellene megoldani a dolgokat. Próbálkoztunk azzal, hogy a váciak jöjjenek le Újpestre, de amikor az edzések után én is 23.30-ra értem haza, akkor jöttem rá arra, lehet, hogy ők még éjfélkor sem szállnak le a vonatról. Sokat agyaltunk azon, mi lehetne a megoldás… Odáig jutottunk, hogy próbáljuk meg Vácon tartani edzéseinket. Júniusig így is tettünk, amikor gondoltam egyet és megkérdeztem a Városi Sportegyesület Dunakeszi, vagyis a VSD vezetőségét, lenne-e lehetőség beszélni a csatlakozásunkról? Nehéz volt az időpont egyeztetés, hiszen az egyesületnek is akkor kezdett el felpörögni az élete, de sikerült megejteni a találkozót és 2016 októberében elindították a szükséges adminisztrációkat. Közben engedélyt kaptunk arra, hogy csináljuk a csapatot, még nem szakosztályként, de eddzünk, gyülekezzünk, legyünk minél többen. Sikerült, hiszen az első októberi megbeszélésen is már 15-en voltunk. 2017 januárjában kezdtük el az edzéseket, pontosabban január 12.-én és május 15-től már szakosztályként üzemelhettünk.

Hogy haladtok eddig a felkészüléssel?
Szerintem, mint újonc csapat, egy teljesen új edzői stábbal, folyamatosan bővülő játékoskerettel – hiszen jönnek hozzánk az egyik csapattól, akik idén nem tudtak indulni a bajnokságban– elég rázósnak tűnhet a helyzet első ránézésre. Én úgy gondolom, hogy jól állunk, a rutinosabbak segítik az újonnan érkezőket. Elég csak a try-outra gondolnunk: 40 környékbeli jelentkezővel. Egy év alatt ott tartunk, hogy a névsorunk 68 fős a felnőtt keretben. Szerencsére egymást húzzák a játékosok, próbálnak a lehető legjobban teljesíteni és a legtöbbet kiadni magukból. Nagyon várjuk már az első meccsünket.20819160_2003454533220215_6290724637357700552_oMilyen céllal vágtok neki első hivatalos szezonotoknak?
Mindenki győzni akar. Ebben a sportban úgy gondolom, csak így van értelme felmenni a pályára és más sportokkal ellentétben, éppen ezért nem fogsz zsebre dugott kézzel járkálókat látni. Nagyon remélem, hogy döntőt játszhatunk. Viszont nyilván az első szezonunk, szóval nagyon, sokat kell még fejlődnünk. Én tanuló évként gondolok erre az idényre, de természetesen akkor leszünk elégedettek, ha minden meccsen legalább 120 százalékot hagyunk ott magunkból a pályán és megmutatjuk, hogy igen, azért csináljuk, mert szeretjük és élvezzük a játékot. Végezetül még annyit szeretnék mondani, hogy nagyon köszönjük a lehetőséget a Szövetségnek és a Városi Sport Egyesületnek, mert nélkülük és a srácok nélkül nem jutottunk volna idáig. Valamint várunk minden kedves érdeklődőt március 18-án a Jászberény elleni mérkőzésünkre.VSD-American football LOGO

Forrás: http://mafsz.org – RSS