Nem igazolnak külföldi játékosokat a Farkasok

Kovács István elmondta, hogy idén mindössze két sorozatban indulnak, illetve a szezonban több utánpótláskorú fiatal kaphat játéklehetőséget.

Megy a „fegyverkezési verseny” a Ratio Media HFL rajtja előtt. Röpködtek és még röpködnek a nevek a csapatoknál. Egyedül talán a Budapest Wolves nem igazolt külföldi amerikaifocistát. Száz százalékig magyar csapattal legutóbb 2015-ben az Újpest Bulldogs és a Budapest Cowbells indult. 15042006_1200424116659870_7259079605425589515_oMíg utóbbi a legjobb négy között végezte, addig előbbi sajnos gyenge szezont produkált. Így tehát adott a két véglet, viszont a Farkasok játékoskerete tele van válogatott vagy olyan szintű játékosokkal. Tavaly ősszel viszont Sződy Ferenc újra szolgálatba állt a Farkasoknál edzőként. Az utánpótlás korosztály munkájában már tevékenyen részt vett, tavasszal pedig az osztrák bajnokságban induló együttessel foglalkozik majd. Az biztos, hogy a fővárosi gárda idén versenyben lesz a bajnoki címért. Viszont az előszezonban különlegességgel készültek a Farkasok, először Magyarországon draftot tartottak csapaton belül és egy egymás közti összecsapással hangolnak majd az idényre. Ez február 25-én egy try-out keretein belül zajlik majd.

Kovács István, a Wolves elnöke és vezetőedzője elmondta, hogy miért nem igazoltak külföldi játékosokat a holtszezonban, illetve az ez évi célokat is megfogalmazta.

Fotók: Bratincsák Péter, Hidvégi János Gábor, Kraus Gabriella

 

Tavaly a több fronton való szereplés megtizedelte a csapatot. Ezt hogyan kerülnétek el idén?
2016-ban sajnos a korai, kritikus posztokon elszenvedett sérülések eléggé felborították az eltervezett menetrendünket és nagyon rosszul sikerült megoldanunk a szezont. Természetesen nem szeretnénk, ha ilyesmi megismétlődne, ennek érdekében csökkentettük a vállalt mérkőzések számát, így kisebb a terhelés és a játékosok bajnokságokra történő beosztásán is változtatni fogunk. Szakmai vonalon pedig szétválasztjuk jobban a felkészülést a mérkőzésekre.

Edző poszton a legnagyobb erősítés Sződy Ferenc visszatérése volt

Edző poszton a legnagyobb erősítés Sződy Ferenc visszatérése volt

Idén Wolves-igazolásokról vagy importokról nem lehetett sokat hallani vagy olvasni. Van tervezett keretátalakítás?
Tervezett keretátalakítás nincs, de természetesen idén is lesznek változások. Ahogy minden évben, sajnos idén is lesz néhány meghatározó játékos, aki nem tudja vállalni a tavaszi szezont, például Elek Dávid vagy Mezei Márk. Viszont van néhány visszatérő is, mint Danku Dávid vagy Wágner Olivér. Az importokkal kapcsolatban továbbra is az az álláspontunk, hogy bár elég nagy az éves költségvetésünk, de továbbra is inkább az utánpótlásunk fejlesztésére és külföldi játéklehetőségük megteremtésére költjük a bevételeink nagy részét. Nem vagyok, vagyunk ellene az importok igazolásának, de erre most nem igazán akarunk költeni.

Mit gondolsz az idei HFL mezőnyről?
Az igazolásokat látva biztos vagyok benne, hogy erős lesz az idei HFL-mezőny is.

Bencsics Márk (3-as) tavasszal sérüléssel bajlódott, de ősszel brillírozott a válogatottban és most készen áll a folytatásra

Bencsics Márk (3-as) tavasszal sérüléssel bajlódott, de ősszel brillírozott a válogatottban

Az osztrák Divízió I is gondolom ott lesz a csapat programjában. Itt mennyi lehetőséget kaphatnak a fiatalok?
A tavaly bajnoki címet szerző U19 csapatunk minden játékosára számítunk a tavasz folyamán. Minden játékos a tudásának és felkészültségének megfelelő erősségű mérkőzéseken kap lehetőséget. Emellett néhány kiemelkedő U17-es játékosunk is kipróbálhatja majd magát az osztrák vagy akár a magyar felnőtt bajnoki meccseken.

Mi a cél az osztrák Divízió I-ben, illetve a HFL-ben?
A HFL-ben a bajnoki cím megszerzése a cél, az AFBÖ Divízió I-ben először a rájátszásba kell bejutnunk, utána már nem lehetetlen a döntő elérése.

A Budapest Wolves HFL menetrendje:
03.25.: DAK Acél Dunaújváros Gorillaz (Dunaújváros)
04.22.: Eger Heroes (Eger)
05.07.: Miskolc Steelers (Budapest)
05.21.: Budapest Cowbells (Budapest)
06.04.: Győr Sharks (Budapest)

A Budapest Wolves AFBÖ Divízió I-es menetrendje:
03.26.: St. Pölten Invaders (Budapest)
04.14.: Bratislava Monarchs (Pozsony)
04.17.: Carinthian Lions (Klagenfurst)
05.14.: Vienna Vikings 2 (Budapest)
05.28.: Carinthian Lions (Budapest)
06.10.: St. Pölten Invaders (St. Pölten)
06.28.: Bratislava Monarchs (Budapest)
07.08.: Vienna Vikings 2 (Bécs)

1374964_10153962323572369_1527411971243047596_nAlapítás éve: 2004
Hazai pálya: HFL-ben: ELMŰ Stadion (Budapest, Népfürdő, AFBÖ Divízió I-ben Angyalföldi Sportközpont (Budapest, Rozsnyai utca 4.)
Edzői stáb: W1: Kovács István (HC, OC), Miakich Gábor (DC) WFT: Sződy Ferenc (HC), Oláh Gergely (OC), Iványi Márton (DC)
Igazolások:
Legnagyobb sikerek: Magyar bajnok (2005, 2008, 2009, 2010, 2012, 2015), HFL 2. hely (2013, 2014, 2015), Blue Bowl 1. hely (2006), Fall Bowl 1. hely (2011), AFBÖ Divízió II. 1. hely (2015), AFBÖ Divízió III 1. hely (2014)

Forrás: http://mafsz.org – RSS