Nem ígér semmit tehetségének a McLaren

F1

2016. január 22. péntek, 15:25

Szerző: Strommer Benjamin, Fotó: McLaren Honda

GP2-es bajnoki címe ellenére Stoffel Vandoorne kénytelen Japánban versenyezni 2016-ban. Ahelyett, hogy más F1-es csapatnál is nézelődne, kitart a McLaren mellett, habár nem garantálnak neki semmit a jövőben.

Eredmények nincsenek, tehetséges pilótából azonban annál többet találunk a McLarennél. Az autókat két világbajnok, Jenson Button és Fernando Alonso igyekszik versenyről versenyre a pontszerzés közelébe juttatni, ráadásul juniorprogramjuk is kinevelt egy rendkívül nagy ígéretnek tartott versenyzőt, Stoffel Vandoorne-t, aki rekorderként nyerte a 2015-ös GP2-es bajnoki címet. Ennek ellenére is csak tartalékpilóta lehetett a McLarennél, a szezont pedig – mivel címvédőként nem versenyezhet az F1 alatti kategóriában – a japán Super Formula sorozatban fogja tölteni, bár a tervek még nem véglegesek.

„Semmit sem ígértek meg, de dolgozom a Formula-1 felé vezető utamon, egyértelműen ez az, ahol lenni akarok” – idézi az F1i.com a 23 éves pilótát, aki felkészültnek tartja magát a királykategóriához. „Már idén szerettem volna a mezőnyhöz tartozni, 100 %-osan késznek érzem magam. Sajnos nem voltak elérhető helyek, ezért 2016-ra kell összpontosítanom.”

„Úgy érzem, a megfelelő helyen vagyok, ahol bíznak a képességeimben. Nincsen rá garancia, de jó lenne náluk versenyezni, pár éve már a csapattal tartok, és sok sikert elértünk közösen. Remélem, hogy ezekre a sikerekre építkezni tudok a jövőben, és versenyülést kapok tőlük” – folytatta Vandoorne. Hangsúlyozta, helye a Super Formulában még nem végleges. „Továbbra is dolgozunk rajta, de nem titok, hogy ebbe az irányba tartunk. Magabiztos vagyok, hogy az egyezség megvalósul, zsúfolt évem lesz. Teszteltem már egy autót, nagyok a kanyarsebességek, ezért jó felkészülés 2017-re.”

Egy McLaren-versenyő már tett hozzá hasonló optimista nyilatkozatokat: Kevin Magnussen is bízott benne, hogy 2015-ös kihagyása után ismét versenyülést kap a csapattól. Helyette a wokingiak nem hosszabbították meg szerződését. „Egészen más kettőnk helyzete. Kevin mögött egy Formula-1-es szezon állt, a tartalékosi poszt mellett pedig nem volt semmiféle lehetősége versenyezni. Nem tudott a pályán lenni, de remélem, hogy az én esetemben más fog történni” – mondta az Autosportnak Vandoorne, aki a Pirelli jövő heti gumitesztjén vezeti a McLarent a franciaországi Paul Ricard pályán.

Forrás: www.formula.hu – RSS