Nem lesz Aston Martin az F1-ben

F1

2015. december 24. csütörtök, 10:40

A brit márka főnöke bejelentette, hogy nem áll szándékukban, hogy beszálljanak az F1-be, hiszen a sportág nem lenne releváns az utcai autóik fejlesztése szempontjából.

Az Aston Martin belépése idén több alkalommal is szóba jött, hol ennél, hol annál a csapatnál: először magától értetődően a Red Bull-lal boronálták össze a luxusmárkát, majd maga Andy Palmer, a cég vezérigazgatója nyilatkozott úgy, hogy minden olyan lehetőséget szemmel tartanak, amelyek a cég előrelépését szolgálják. Röviddel ezután ugyanez a Palmer azt mondta, nincsenek meg az anyagi forrásaik ahhoz, hogy hosszú távon is sikeresek legyenek a Forma-1-ben.

A pletykák egy időre elhalkultak (bár Claire Williams kifejezte szimpátiáját a márka felé), ezért ért mindenkit meglepetésként, amikor a Mexikói Nagydíj hétvégéjén robbant a bomba: az Autosport tényként közölte, hogy az Aston Martin a Force India partnereként, a Johnnie Walker főszponzori támogatásával fog indulni a 2016-os szezonban. Kollégánk Abu Dhabiban Dave Richards-tól, a cég egyik vezetőjétől érdeklődött a Force India-üzlet után, aki valószínűtlennek nevezte a kapcsolat létrejöttét.

Nemrég egy meg nem nevezett forrás nyilatkozta, hogy a belépésnek kicsi a valószínűsége, legalábbis 2016-ban, majd Simon Sproule, az Aston Martin marketingért és kommunikációért felelős vezetője cáfolta az értesüléseket. Most viszont a témában legszakavatottabb Palmer nyilatkozott a márka F1-es jövőjéről: „Nincsenek eszközeink arra, hogy invesztáljunk a Forma-1-be” – nyilatkozta Palmer a francia Le Figarónak. „Azért vagyunk a motorsportban, hogy a technológiánkat hasznosítani tudjuk az utcai autóinknál, így nem látom, milyen értéket jelentene, ha beszállnánk a Forma-1-be.”

Forrás: www.formula.hu – RSS