„Nem lesz sokkoló meglepetés Melbourne-ben”

F1

2016. március 14. hétfő, 18:41

Szerző: Balogh Tamás; Fotó: Sahara Force India

A Force India csapatfőnöke, Vijay Mallya szerint az erőviszonyok többé-kevésbé változatlanok maradtak az F1-ben a 2015-ös idény vége óta. Azt is elmondta, mit vár saját alakulatától a nyitányon.

Mivel a mezőny még csak nyolc tesztnapon van túl idén a Formula-1-ben, így az erősorrendről sem kaphattunk még pontos képet: vélhetően majd csak az Ausztrál Nagydíj időmérőjén és magán a futamon láthatjuk meg, ki hol is áll valójában. Miután azonban nem történt jelentős technikai szabályváltozás a 2015-ös szezonhoz képest, Vijay Mallya szerint az alapvető viszonyok sem változtak:

ForceIndia_Barcelona

„Nem hiszem, hogy nagyon sokkoló eredmények születnének Melbourne-ben” – nyilatkozta a Force India csapatfőnöke, akinek szavait a planetf1.com idézi. „Úgy tűnik, alapvetően változatlan maradt a tavaly év végi helyzet. Szerintem pályáról pályára változnak majd az erőviszonyok, ahogy mindig, de összességében onnan folytathatjuk, ahol 2015-ben abbahagytuk.”

Az indiai istállónak jól jönne, ha valóban nem történne változás az erőviszonyokban, hiszen tavaly fennállásuk legjobb eredményét elérve a konstruktőri tabella ötödik helyén zártak. Mallya azt is elárulta, milyen célkitűzésekkel utaznak el az Ausztrál Nagydíjra:

„Melbourne mindig hozhat meglepetéseket és váratlan fordulatokat, de szeretném, ha pontszerzéssel kezdenénk a szezont. A célunk, hogy az időmérőkön és a versenyeken is a legjobb tízben szerepeljünk már az első nagydíjtól kezdve” – fogalmazott a csapatfőnök.

Forrás: www.formula.hu – RSS