Nem pontot vesztett, ajándékpontot kapott a Ferencváros

kezi_Szucsánszki Zita, 440Szucsánszki Zitának döntő érdemei voltak a pontmentésben

Az elmúlt napokban meccsdömping volt kézilabdázásban. A szurkolók szinte azt sem tudták, melyik meccset nézzék meg. A jochapress.hu néhány „apróságra” tekint vissza az alábbi sorokban.

Nagyon tanulságos mérkőzést játszott egymással hétközben a Dunaújváros és a Ferencváros női együttese. A 29-29 után az jelent meg a sajtóban, higy pontot vesztett a Ferencváros. Pedig a hazaiak szinte végig vezettek, az utolsó tíz percben még ötgólosra is nőtt az előnyük a bajnoki címvédő Fradival szemben. Elek Gábor és hölgyei szinte tehetetlenek voltak a jól játszó „kohászokkal” szemben.

S mi lett a végre: Mátéfi Esztert indokoltan kerülgette a guta, hiszen az ő embereinek sikerült elszórakozniuk ezt a tetemes előnyt. Csak Szucsánszki Zitára és Nerea Penára kellett volna koncentrálniuk és simán nyerhettek volna. Nem ezt tették, így elúszott egy, már megszolgált győzelem.

Ami különösen bosszantó lehetett Mátéfi számára: az egyébként igen gólerős Kovács Anna egygólos haza vezetésnél, alig két perccel a vége előtt hétméterest lőhetett, amit hanyag eleganciával kapu fölé emelt. Gól esetén már sokszorosan nehezebb lett volna a Ferencvárosnak egyenlítenie.

A kérdés az, hogyan lehet ilyen könnyelmű egy úgynevezett profi játékos? Mert, hogy ezek a hölgyek nem szerelemből játszanak, hanem súlyos százezrekért. Az ilyen és hasonlóan elkönnyelműsködött helyzetekért viszont még nem olvastam, mennyi büntetést kapnak az elkövetők. Pedig megérdemelnék, miután komoly pénzekért játszogatnak, könnyelműségükkel az egész csapat munkáját teszik kockára.

Nagyságrendileg még többre kellene büntetni a Flensburg balszélsőjét, Eggertet, aki a Veszprém ellen emberelőnyben, 25-23-nál Alilovic lába között akart „pimasz” gólt szerezni. A lehetőség kimaradt, miként az emberelőny is. Eggert csapata utolsó, reális felzárkózási lehetőségét szórakozta el – Vranjes edző véleményére is kíváncsi lennék, ilyenkor mit mond játékosának. Netán mivel „jutalmazza”?

A tárgyilagosság kedvéért meg kell jegyezni, Eggert esetleges gólja sem hozott volna valószínűleg érdemi változást, hiszen az egész meccs folyamán jobb volt a Veszprém, amely egyértelmű győzelmet aratott a horvát származású, a svéd válogatottban sok éven át extra teljesítményt nyújtó, mindössze 166 centiméter magas, egykori világklasszis által irányított Flensburg-Handevitt felett..

Forrás: www.jochapress.hu – RSS