Nem szakadt meg az éremeső-sorozat az Egyetemi Világjátékok 5. napján sem!

Vívásban Horváth Gergő (TF) ezüst, úszásban Szabó-Feltóthy Eszter (BME) bronzérmet szerzett az Egyetemi Világjátékok ötödik napján Csengtuban.

Vívás

Mai nap kezdtek az egyetemista vívóink a női párbajtőr és a férfi kard fegyvernemmel.

Női párbajtőrben ma a legjobb eredményt Muhari Eszter (ELTE) érte el azzal, hogy bejutott a legjobb 8 közé. Tóth Jázmin (BCE) a legjobb 16 között végzett, Kardos Edina (TF) és Gnám Tamara (EDUTUS) pedig a legjobb 32-ben zárta a versenyt.

Férfi kardozóink közül Horváth Gergő (TF) ezüstérmet szerzett. A 64-es tábláról búcsúzott a versenytől Galgóczy Tamás (BCE) és Noseda Szabolcs (BGE), Rabb Krisztián (TF) a legjobb 16 közé kerülve nem jutott tovább.

Úszás

Úszásban az EVJ ötödik napján a 200 m hát döntőjében voltunk érdekeltek Szabó-Feltóthy Eszter (BME) révén, aki 2:10:77-es időeredménnyel a harmadik helyet szerezte meg a kínai Liu Yaxin (2:08.18) és a portugál Rodrigues Rebelo Camila (2:10:47) mögött.

Vízilabda

A mai férfi vízilabda mérkőzés parázs hangulatban telt, mivel a magyar egyetemi csapat a görögök ellen játszott. A mérkőzés döntetlen lett (13:13), így csoportelsőként jutott tovább a magyar csapat, korábban legyőzve a szingapúriakat, japánokat és németeket. A következő mérkőzésen, augusztus 4-én a négy közé kerülés már a tét.

Atlétika

Férfi kalapácsvetésvetésben két egyetemista révén is érdekeltek voltunk, kora reggel Czeller Gábor (TF) a kvalifikáción a 7., Doma Benedek (BCE) a 11. helyen jutottak be a döntőbe.

Női 400 m gáton Mátó Sára (PPKE) döntőbe jutott, Dobránszky Laura (PPKE) a 14. helyen, Soos Levente (MATE) szintén 400 m gáton a 26. helyen zárta a versenyt. Női 800 méteren K. Szabó Gabriella (BGE) a 12. helyen végzett.

Férfi diszkoszvetésben Strigencz Zalán (PE) a 10. helyen, férfi súlylökésben pedig Tóth Balázs (NYE) a 8. helyen zárta a versenyét.

Asztalitenisz

Férfi asztaliteniszezőink a 64-es táblán mérkőztek ma egyéniben, ahol Kovács Sebestyén az indiai ellenfelét legyőzte, Huzsvár Erik és Molnár Dávid pedig kikapott a kínai, illetve az indiai egyetemistától. Férfi párosban csoportmérkőzések folytak, ahol Huzsvár Erik – Mihalovity Dominik 3:0-ra legyőzte ománi ellenfelüket, míg a Kovács Sebestyén – Molnár Dávid kettős 3:1-re kapott ki az irániaktól. A Huzsvár-Mihalovity páros a 16 közé jutásért egy kínai párostól szenvedett vereséget, így férfi párosaink versenye véget ért.

Taekwondo

Taekwondoban Patakfalvy Csenge (BCE) -62 kg-ban 2:0-ra kikapott koreai ellenfelétől, így nem jutott a legjobb 16 közé. Holnap testvére, Patakfalvy Luca (BCE) -53 kg-ban mérkőzik.

Sportlövészet

A sportlövészeink ma 10 m légpuska vegyespáros és 10 m légpisztoly vegyespáros számokban zárták az EVJ-t.

10 m légpisztoly vegyespárosban a kétszeres Egyetemi Világjátékok ezüstérmes Fábián Sára (NKE) és Szemán Dávid (ELTE) páros a kvalifikáció során a 12. helyen végzett, így nem jutott be a döntőbe.

10 m légpuska mix selejtezőben Dénes Eszter (MATE) Hammerl Soma (BGE) kettős a 7. helyet érte el, majd a döntőben a 8. helyen zárták a versenyt, mellyel véget ért számukra az Egyetemi Világjátékok.

A sportlövők összesített éremversenyében a magyar egyetemisták az 5. helyen végeztek 3 ezüstéremmel.

Végeredmények:

2. hely:

Fábián Sára (NKE) női egyéni 10 m légpisztoly

Fábián Sára (NKE) női 25 m pisztoly

Női 10 m-es légpuska csapat: Bajos Gitta (Edutus Egyetem), Dénes Eszter (Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem) és Lovász Dorina (Budapesti Gazdasági Egyetem)

4. hely:

Férfi 50 méter puska 3 pozíció csapat: Hammerl Soma (BGE), Dénes András (MATE) és Kiss Viktor (The Ohio State University)

5. hely:

Női 50 m 3 pozíció csapat: Lovász Dorina (BGE), Toma Dorina (BGE), Horváth Lea (The University of Mississippi)

6. hely:

Férfi 10 m légpuska csapat: Hammerl Soma (BGE), Kiss Viktor (The Ohio State University), Dénes András (MATE)

8. hely:

10 m légpuska mix kategória: Dénes Eszter (MATE) Hammerl Soma (BGE)

9. hely:

Női 10 m légpisztoly csapat: Fábián Sára (NKE) Domsits Olívia (NKE), Fleischer Bernadett (DE)