A New York Jets egészen eddig nyitva hagyta Braylon Edwards visszatérésének a lehetőségét, de mostantól biztosra vehető, hogy a wide receiver nem fog visszatérni egykori csapatához. Az edzők nagyon elégedettek voltak az OTA programon és a minicampen látottakkal és nem tervezik új elkapó szerződtetését.
A csapat elsőszámú elkapójának egyértelműen Santonio Holmes számít. A második számú elkapó posztért sincs verseny, hiszen már korábban bejelentették, hogy az idei második körös választottjuk Stephen Hill lesz Holmes tartalékja. A sorban Jeremy Kerley és a korábbi Oakland Raiders játékos Chaz Schilens következik. Kerley bemutatkozó éve jól sikerült, így Ő szerintünk biztonságban van. Viszont Schilens helyzete már megkérdőjelezhető.