“Nem tagadtam meg a pályára lépést” – Bakayoko

Tiémoué Bakayoko, a Milan francia középpályása az Instagram oldalán reagált a Bologna elleni győzelem után.

Bakayokónak az első félidőben nézeteltérése volt Gattusóval, miután Lucas Biglia megsérült és cserélni kellett. A Sky szerint a 23 éves középpályás közölte, hogy nem áll készen és nem volt hajlandó beállni a pályára, így végül José Mauri jött. Szintén a Sky számolt be arról, hogy Bakayoko finoman fogalmazva elküldte melegebb éghajlatra Gattusót.

A francia középpályás a meccs után az Instagram oldalán tisztázta a történteket.

“Legutóbb néhány héttel ezelőtt beszéltem a sajtónak. Úgy döntöttem, hogy nem mondok semmit és folytatom a munkát. Azonban a ma este történtek és ennek megítélése arra kötelez, hogy azonnal reagáljak, mert nem fogadom el, hogy olyan játékosnak állítsanak be, aki nem tiszteli a klubot és a csapattársait, valamint megtagadja a pályára lépést, amikor az edzője kéri.” – írta a játékos a közösségi oldalán.

“Készen álltam 200 százalékot beleadni, még akkor is, ha a cserepadon kezdtem. Amikor Lucas szenvedett a pályán azt a kérést kaptam, hogy álljak készen arra az esetre, ha változtatni kell. Így tettem és maximum 2-3 percig melegítettem, majd visszatértem a padhoz. Azt hiszem, hogy mindez a 23. és a 26. perc között történt. Abban a pillanatban, amikor a padon ültem az edző váratlan módon megszólított. Semmi több. Tisztázzuk: soha nem tagadtam meg, hogy csereként beálljak a pályára.”

“Úgy tűnik számomra, hogy a képek magukért beszélnek. Csak egy vágyam volt, hogy pályára lépjek és segítsek a csapattársaimnak, ahogy mindig is tettem és ahogy tenni fogom egészen a szezon végéig. Forza Milan!”

Forrás: www.acmilan.hu – RSS