Nem termett pont idegenben a fővárosiaknak

A Gladiators és a Renegades is kapott pont nélkül győzött.

A Miskolc Renegades két vereség után hazai pályán próbált javítani a Bodri Pincészet Divízió I-ben, míg a „road show” folytatódott a Gladiators számára az elmúlt hétvégén is, hiszen Hajdúszoboszlón fogadta a Budapest Cowbells 2-t.

Az első negyed elején kétszer gyorsan gazdát cserélt a labda, utána viszont a Gladiátorok már nem hibáztak, és végül Molnár Gábor az erős szembeszél ellenére egy remek hosszú passzt adott Szabó Krisztiánnak, aki a Cowbells védőkkel a nyakán berohant a végzónába. Az extrát Szép Gábor másodjára ugyan, de berúgta (7-0).
Roják Richárd kétszer is mattolta a Cowbells 2-tA ponteső igazán a második játékrészben kezdődött. Roják Richárd kétszer egymás után közelről futott touchdownt, az elsőt követően viszont egy trükkös akció jött. Szabó a rúgó elől felszedte a lasztit térült-fordult, az end zone-ba befutott és az egy pontot érő extra helyett két egységet adott hozzá az eredményhez (22-0). Roják 2 TD-je után jött a Gladiators fiatal tehetsége, Huszár Zsombor, aki első idei találkozóján lépett pályára, és futott egy TD-t, ami után az extra kimaradt (28-0). Ezt követően Rittinger Krisztiánnak, a Cowbells irányítójának átadását Harsányi Tamás lefülelte a levegőből. Ugyan nem tudta pontokra váltani a megszerzett malacbőrt a válogatott linebacker, de Szabó Krisztián ezúttal is jókor volt jó helyen, Molnár ezt kiszúrta és a kezébe repítette a játékszert (34-0).
Szabó Krisztián 3 TD-vel az egyik legjobb volt a meccsenA harmadik negyedben a Cowbells közel állt a pontszerzéshez, Mong Balázs futásai és Rittinger passzai jutatták előre a Kolomposokat, de a Gladiátorok védelme megállította a lelkes és kemény fiatalokkal telített alakulatot. Ebben a játékrészben egyik alakulat sem szerzett pontokat, viszont Magyar Csanád jegyzett egy interceptiont, ami a harmadik negyedet lezárta.
DSC_4352Az utolsó játékrész legelején bebiztosította a sikert a hajdúsági egylet, miután Várady Péter is megszerezte a vendég irányító passzát és a pontszerző területig nyargalt a labdával (41-0). Ezzel be is indult a futóóra, érvénybe lépett a mercy rule. A pontzuhatag viszont nem ért véget, mivel a szezonnyitón 4 elejtett labdát jegyző Szabó Krisztián, ezúttal is jókor volt jó helyen és harmadik touchdownját is megszerezte. Szép Gábor pedig beállította a végeredményt (48-0).

A Gladiators legközelebb április 24-én az Újpest Bulldogs vendége lesz, míg a Budapest Cowbells 2 május 8-án a Dunaújváros Gorillaz otthonába látogat.

Fotók: Kovács Zoltán

Szűcs Botond, a Gladiators vezetőedzője: A cél az volt, hogy ne kapjunk pontot, illetve, hogy sokat vigyünk, ez be is vált. Majdnem minden összejött, főleg a védelem nyújtott kiemelkedőt, a támadóknál még voltak kétséges dolgok, de ők is jól játszottak. Ezt a teljesítményt kell majd tovább vinni. Az elején megint dadogtunk, úgy ahogy szoktunk, sok hibánk volt. Ezeket ki kell javítanunk és nem szabad, hogy a játékunkban maradjon, főleg a rájátszásban. Viszont látszik, hogy szépen, lassan kezdünk egy csapattá gyúródni, ami a legfőbb célunk. Az Újpest Bulldogs ellen jobban kell hajtanunk, mivel idegenben játszunk. Remek edzők dolgoznak a klubnál, de mi Budapestre győzni megyünk.

Sergio Varela, a Budapest Cowbells 2 vezetőedzője: Sajnos az offense és a defense oldalon is voltak kulcsemberek, aki nem tudtak ma velünk utazni a találkozóra, de ettől függetlenül több biztató dolgot is produkáltunk. Voltak olyan játékosok, akik a szombati HFL-ben is játéklehetőséget kaptak, mint Magyar Csanád, aki a Wolves ellen és a Gladiators ellen is jól játszott, mindkét összecsapáson interceptiont is szerzett. Úgy gondolom, hogy azért még kell egy kis idő, hogy összeérjen a csapat.

Gladiators-Budapest Cowbells 2 48-0 (7-0, 27-0, 0-0 14-0)
Pontszerzők: Szabó Krisztián 3 TD, Roják Richárd 2 TD, Huszár Zsombor, Várady Péter 1-1 TD, Szabó Krisztián 2 PT, Szép Gábor 4 XP.

 

A Bodri Pincészet Divízió I. további eredményei:

Miskolc Renegades-Budapest Wolves 2 40-0 (7-0, 13-0, 14-0, 6-0)
Pontszerzők: Janocsko Kornél, Bese Gergely, Papp Gábor, Tóth Gábor, Ceasar Harris 1-1 TD, Anderkó Zsolt 2 PT, Tóth Attila 2 FG és 2 XP.13047810_1093677884009338_838620636271911780_o

Fotó: Buczkó Andrea

Janocsko Kornél, a Miskolc Renegades elnökhelyettese: Az első két sikertelen mérkőzés után a játékosok nagyon motiváltak voltak. A hazai közönség előtt nem engedhettünk meg magunknak még egy csalódást keltő eredményt. Az edzések minősége is sokat javult, sokkal jobban fel tudtunk készülni az ellenfélből. Ennek tükrében úgy érzem, hogy sikerült is végig uralni a meccset és magabiztos győzelmet aratni. Az offense magabiztosan haladt előre az egész mérkőzés folyamán, a védelem pedig végig nagyon koncentráltan játszott. A célunk az lesz, hogy ezt a formát átmentsük a hátralévő mérkőzésekre is és akkor nem jelenthet gondot a rájátszás elérése.

Sóti László, a Budapest Wolves 2 vezetőedzője:Miskolcra sajnos rengeteg hiányzóval utaztunk, leginkább a támadósorban mutatkozott ez meg. A védelem a sok kapott pont ellenére sokkal jobb képet mutatott, mint amit a Dunaújváros ellen láthattunk. Az offense-en nagyon kijött a tapasztalat hiánya, hogy a játékosok nincsenek kellően összeszokva, de éppen ezért indultunk a bajnokságban, hogy ősszel már ne legyenek ilyen problémáink, még ha tartalékosan is kell kiállnunk. Összességében egy nagyon jó kis meccset játszottunk a Renegades-dzel, akik végig nagyon sportszerűen viselkedtek.

Forrás: http://mafsz.org – RSS