„Nem tudom elképzelni Kimit másodhegedűsként”

F1

2016. február 19. péntek, 11:10

Szerző: Strommer Benjamin, Fotó: DPPI

Egyesek szerint Vettel lesz a Ferrari első számú versenyzője, a korábbi finn F1-es pilóta szerint azonban Raikkönen nem hagyja magát. Úgy érzi, helyes döntés volt megtartani a versenyzőt.

A 2015-ös szezonban, Sebastian Vettel első évében egyértelmű volt a Ferrarin belüli erősorrend: a német pilóta szinte minden alkalommal csapattársa, Kimi Raikkönen előtt végzett. Éppen ezért sokan azt várják, hogy ha a Ferrari bajnoki címért küzd a 2016-os évben, akkor Vettel lesz az, aki hátán viszi az alakulatot. Van azonban, aki szerint Raikkönen személyisége összeegyeztethetetlen a második számú státusszal.

„Bármi is történjék, nem tudom Kimit második versenyzőként elképzelni” – mondta Raikkönen honfitársa, Mika Salo a finn MTV csatornának. „De ha bajnokságot akar szerezni, először is Vettelt kell legyőznie. Aztán meglátjuk, ez elegendő-e számára.” Kiemelte azt is, hol kell a Ferrari-pilótának fejlődnie: „Kimi versenytempója mindig jó volt. De ha öt-hat hellyel elmarad a csapattársától az időmérőn, nagyon nehéz erős versenyt összehozni.”

A finn szerződéshosszabbítása már tavaly is kérdéses volt, ezért többen úgy gondolják, a 2016-os lesz a 36 éves veterán utolsó szezonja a Formula-1-ben. „Nehéz erre válaszolni. Mindazonáltal úgy gondolom, a Ferrari okos volt, hogy mindkét versenyzőjét megtartotta, mivel a folytonosság fontos dolog. Szintén előny, hogy a két versenyző kijön egymással” – magyarázta Salo.

Nem csupán ő gondolja úgy, hogy Raikkönen volt a megfelelő választás a csapat számára. Egy másik korábbi Ferrari-pilóta, Jean Alesi egyetért vele. „Úgy gondolom, jobb őt tudni a háznál, mint egy fiatalt, mint például Max Verstappent. Ő az egyéni ambícióit a csapat érdeki fölé emelné” – vélekedett Alesi a La Gazzetta dello Sportnak.

Forrás: www.formula.hu – RSS