Nem tudtuk megragadni a lehetőséget – értékelések az elbukott elődöntő után

A magyar válogatott tagjai nagyon csalódottan nyilatkoztak,de haza akarják hozni a bronzérmet.

Fotó: MTI / Illyés Tibor

“Nem tudtuk megragadni ezt a lehetőséget, de a görög csapat kiválóan játszott, remekül védekezett. Ilyenkor mindig azt kívánom, hogy azok, akik minket kiejtettek, nyerjék is meg a tornát, mert az igazolja, hogy jogosan kaptunk ki”

– nyilatkozta Varga Dénes. A csapatkapitány kiemelte, igyekeztek feltörni az ellenfél védelmét, de a görögök jól reagáltak minden próbálkozásukra. “Aki szembejön velünk két nap múlva, az ellen nyerni szeretnénk, hogy hazavihessük a bronzot” – tette hozzá Varga.

Märcz Tamás úgy vélte, a rivális pontosan támadott, miközben jól zárt vissza, és a magyaroknak nem sikerült gyorsabb játékra kényszeríteni ellenfelét.

“Különösen a védekezésük volt emberfeletti, nem tudtunk jó tempóban kapura lőni, néhányszor gyorsabban és fantáziadúsabban kellett volna forgatni az emberelőnyöket, emberhátrányokat”

– fogalmazott a kapitány, aki szerint abban még fejlődnie kell a válogatottnak, hogy ezekben a helyzetekben jobban reagáljon.

“Kikapcsoltuk a gólszerzésben eddig jeleskedő három játékosukat, de előlépett egy olyan, akitől nem várta senki, hogy most négy gólt lő. Nagyon jó görög csapattól kaptunk ki, minden elismerésem, megérdemelten jutottak döntőbe, legközelebb szeretném, ha legyőznénk őket” – tette hozzá Märcz, aki szerint akár a szerb, akár a spanyol együttes lesz az ellenfél a bronzmérkőzésen, minden tudásukra szükség lesz a győzelemhez.

EMLÉKEZTETŐ:

Férfi vízilabdatorna, elődöntő:
Görögország-Magyarország 9-6 (2-1, 1-1, 2-2, 4-2)
Tacumi Vízilabdaközpont, zárt kapus
gólszerzők: Argiropulosz 4, Gikovecisz 2, Genidoniasz, Fundulisz, Szkumpakisz 1-1, illetve Manhercz 2, Vámos, Zalánki, Pásztor, Varga Dé. 1-1
gól/ötméteres: 0/0, illetve 0/0
gól/emberelőny: 7/14, illetve 4/12

(MTI-vizipolo.hu)