Nem úgy történt Sainz orosz balesete, ahogy hitték

F1

2015. október 25. vasárnap, 10:27

Szerző: Strommer Benjamin, Fotó: DPPI

Az FIA az USA Nagydíjon közölte a Szocsiban történt hatalmas bukás vizsgálati eredményeit. A becsapódást, amely következtében a védőfal maga alá temette a Toro Rossót, teljesen máshogy zajlott, mint hitték.

Az Orosz Nagydíj harmadik szabadedzésén Carlos Sainz elveszítette az irányítást autója felett, amelyet maga alá gyűrt a TecPro típusú védőfal. A fiatal spanyolt ki kellett menteni Toro Rossójából, az első jelek pedig arra mutattak, hogy a védőfelszerelés nem látta el megfelelően funkcióját. Miután azonban az FIA képkockáról képkockára kielemezte a felvételeket, kiderült, hogy az események máshogy történtek, és nem az STR10 alacsony orra miatt csúszott Sainz a védőfal alá.

Helyette a TecPro fal ellátta feladatát a becsapódásnál, és az autó csak akkor került alá, mikor visszapattant róla. Azt is megállapították, hogy a becsapódás 153 km/h sebességnél történt. A kocsi négy méter alatt lassult le nullára, a frontális erőhatás pedig 40 G körüli volt – ez vélhetően az idei év legnagyobb erejű ütközése.

„Extrém megállás volt, és igazán kiemelkedő teljesítmény az autó és védőfal részéről is, hogy a versenyző el tudott sétálni a helyszínről” – nyilatkozta Laurent Mekies, az FIA biztonsági igazgatója. „A videóból megállapítható, hogy a védőfal 0,167 és 0,200 másodperc között emelkedett fel, pontosan azután, hogy az autó megállt. Ezt követően pattant vissza a szalagkorlátról, ami nagyon fontos a fejlesztés szempontjából, mivel problémákat vetett fel a mentőcsapat részére.”

A versenyzői szövetség, a GPDA első embere, Alex Wurz is megosztotta meglátását az eredményekről – lenyűgözőnek találja, hogy Sainz képes volt versenyezni a következő napon. „Ezek az adatok egészen észveszejtőek, ha figyelembe vesszük, hogy Carlos másnap már versenyzett. De nem állunk meg, az F1 mindig is arra törekszik, hogy biztonságosabb megoldásokkal álljon elő.”

Forrás: www.formula.hu – RSS