Nem ússza meg a Chrysler a sztár halálát?

Autó

2016. augusztus 4. csütörtök, 16:54

Szerző: Gellérfi-Csizmadia Gergő

Nem a pénz, csakis az igazság érdekli a júniusban elhunyt hollywoodi színész, Anton Yelchin szüleit, akik beperelik a Fiat Chryslert, mivel szerintük a cég megelőzhette volna a tragédiát.

Mint arról korábban beszámoltunk, a többek közt a J. J. Abrams-féle rebootolt Star Trek-szériából ismert 27 esztendős orosz származású amerikai színész, Anton Yelchin júniusban egy szerencsétlen balesetben vesztette életét, amikor meredek felhajtóján visszaguruló autója saját kapujához szorította és végzetes sérüléseket okozott neki.

Yelchin szülei kedden sajtótájékoztatón jelentették be, hogy beperelik a Fiat Chryslert fiuk halála miatt, amit szerintük egyértelműen az autó sebességváltójának kialakítása okozott – mely magában hordozta annak veszélyét, hogy a sofőr abban a hitben szálljon ki az autóból, hogy parkoló módba helyezte járművét, miközben valójában nem biztonságos a kiszállás.

yelchin_pressc

„Hihetetlen gyásszal jöttünk ide, hogy megakadályozzuk, hogy más családok is átéljék is ezt a tragédiát. Anton volt az egyetlen fiunk, egy különleges emberi lény. Nem természetes, hogy egy szülő temeti el a gyermekét” – mondta az egybegyűltek előtt Victor Yelchin, míg a család ügyvédje, Gary A. Dordick így nyilatkozott: „Úgy tűnik, hogy Anton visszament a házba, hogy magához vegyen valamit, s abban a hitben hagyta el a járművet, hogy parkoló módba állította azt.”

Az ügyvéd azt is elárulta, hogy Yelchin mákisban kapott ugyan egy levelet a Fiat Chryslertől, de csak az állt benne, hogy fejlesztés alatt van a permanens megoldás – a második, magáról a megoldásról szóló értesítés viszont csak egy héttel a tragédia után érkezett meg. Dordick nyilatkozata alapján ráadásul nem is úgy tűnik, hogy a gyászoló szülők a pénzre hajtanának – így a cégnek jóval nehezebb dolguk lesz velük, mint egy csekk kitöltése:

„Nem szabadott volna megvárniuk, amíg valaki meghal. Reméljük, hogy ez a per megtanítja nekik a leckét. Még annyit sem mondtak a családnak, hogy sajnálják a veszteséget, ehelyett szakértőket fogadtak, hogy felkészüljenek a harcra. Szerintem jelenleg a Yelchin-család a legnagyobb rémálmuk, mivel nem a pénzre hajtanak. Nem lehet csak úgy lepattintani őket.”

Forrás: www.formula.hu – RSS