Nem zörgött a haraszt: tényleg Storck a felnőttkapitány

Ahogy arra sokan már hónapokkal ezelőtt is számítottak, a világbajnokságon az U20-as válogatottat irányító Bernd Storck lett Dárdai Pál utódja a felnőttgárda kispadján. Azt még nem tudni, hogy a német szakember többi feladatkörét az új megbízás hogyan befolyásolja.

Nagy-Pál Tamás Sokan már márciusban azt rebesgették, hogy a szövetség újdonsült utánpótlás-sportigazgatója, Bernd Storck lehet Dárdai Pál utódja a felnőtt válogatott kispadján, amennyiben a Hertha nem engedi a magyar szakembernek, hogy párhuzamosan folytassa a két munkát.

Bernd-Storck2-300x169

A hangok tovább erősödtek, amikor pár héttel később kiderült: a magyar szövetségi kapitány felfedezőjeként aposztrofált tréner kapta meg azt a lehetőséget, hogy az új-zélandi világbajnokságon irányítsa az U20-as válogatottat. Egyértelműnek tűnt, hogy megkapta vizsgafeladatát. Amelyet – a jelek szerint – pozitívan értékelt az MLSZ. Dárdai ugyanis nem kapott zöld utat a berliniektől, az utódja pedig Storck lett (egyelőre) a négy Eb-selejtezőre.

„December óta készülnünk kellett arra, hogy esetleg a német klub, amelynél Dárdai Pál időközben vezetőedzői megbízatást kapott, felmondja a korábbi megállapodást. Ezért is dolgozik március óta a magyar labdarúgás szolgálatában Bernd Storck, akit Dárdai ajánlása alapján nevezett ki az MLSZ sportigazgatónak. A német szakember az U20-as világbajnokságon bizonyította, hogy a német futballkultúra és szakmai hozzáértés komoly segítséget jelenthet. Abban bízunk, hogy az irányításával valóra válhat a Dárdai-csapat által visszahozott remény: a magyar válogatott harminc év után ismét eljuthat a világeseményre” – idézi az MLSZ közleménye Csányi Sándor elnököt.

Storck eddigi munkájának megítélése – nagyon finoman fogalmazva – nem egyértelmű.

Nagy visszhanggal érkezett, sokan kritizálták a kemény stílusa miatt, össze is rúgta a port több magyar szövetségi edzővel, közülük azóta már csak Belvon Attila maradt munkában. Az U17-es Európa-bajnokság elitköre már a szakmai irányítása alatt zajlott: a magyar csapat hazai pályán, egyetlen pontot szerezve, az utolsó helyen végzett.

Ezután következett az U20-as vb (ahová Pisont István szerint teljesen jogtalanul jutott el, erről ITT), amelytől nagyon féltettük a csapatot. Annak ellenére a nehéz csoportból továbbjutott, és a nyolcaddöntőben is közel járt ahhoz, hogy kiverje a későbbi döntős szerbeket (talán sokan emlékeznek Talabér Attila öngóljára a hosszabbítás utolsó pillanataiban).

Bár a magyar válogatott játéka a korábbinál jobb összképet festett, tényleg magán hordozta a modern futball stílusjegyeit (erőszakos letámadás, villámgyors kontrák), kimondottan eredményesnek még nem volt nevezhető, hiszen mindössze Észak-Korea ellen sikerült győznie, Brazíliától és Nigériától is kikapott, míg a szerbekkel döntetlenre végzett a rendes játékidőben.

A “főpróba” inkább értékelhető felemásnak, mint tökéletesnek. Kíváncsian várjuk az előadást.

A szövetségben érdeklődtünk arról is, hogy Storck szövetségi edzői, illetve sportigazgatói tevékenységét hogyan befolyásolja az új feladat, de arról egyelőre nem tudtak információval szolgálni.

Forrás: www.utanpotlassport.hu – RSS