Nemcsak az NFL kezdődik

Négy mérkőzéssel nyit az U19-es bajnokság a hétvégén.

Péntek hajnalban már az NFL is elkezdődött. Ugyan tavaly még ekkor kezdődött a HFL is, de idén csak a junioroké lesz a főszerep.

Szombaton keleti és nyugati együttesek mérik össze erejüket. 2013 után a Miskolc Steelers ismét indul az utánpótlás bajnokságban, ráadásul nem kis esélyekkel, hiszen több 19 év alatti játékosuk a tavaszi HFL-ben is lehetőséget kapott Száraz Zsolt vezetőedzőtől. Idén egy tapasztalat gárdával néz majd szembe első meccsén az E. Juniors, amelynél első ránézésre azt mondhatnánk, hogy az Enthroners-ről van szó. Nem véletlen a rövidítés, mivel a fehérváriak az Eagles-szel együtt indulnak a megmérettetésen. Ennek egyik oka talán, hogy 2014-ben az Enthroners benevezett, ám mégsem tudott elindulni.
image2.phpA másik kelet-nyugat párharc a Rozsomákok és a Young Guns United között lesz. A Rozsomákok is 2013-ban léptek pályára utoljára, de most a felnőtt idényhez hasonlóan minden bizonnyal a Békéscsabával szövetkezve indulnak el. A Young Guns United 2013-ban újoncként még nem tudott újat mutatni, de egy évvel ezelőtt az U19-es mezőny négy legjobb csapata közé verekedte magát, ami nagy előrelépés, emellett minden bizonnyal a keretét erősítheti majd az a sok játékos, amely az U16-ot is megnyerte tavaly.

Vasárnap is lesz miből csemegézni, mivel két összecsapást is rendeznek a fővárosban. A címvédő Budapest Wolves a Gladiators-t fogadja. A Farkasok egy éve a Hurricanes-t verték egy field goal-lal, de egy része azoknak a Hurrikánoknak, akik az akkori fináléban léptek pályára, most a Wolves-t erősítik. Így nehezebb dolguk lesz az ifjú Gladiátoroknak, akik 2014-ben még Szolnok Soldiers-ként indultak. Idén a hajdúságiak kerete is sokat formálódott, de több U19-es játékos is a felnőttekkel karöltve lépett pályára tavasszal a Divízió II-ben, így lehetett mit ellesni a nagyoktól.
image.phpA Budapest Cowbells fiataljainak gyengébbre sikeredett az előző év, hiszen 4 vereséget szenvedtek el, de most újult erővel és Divízió I-es tapasztalattal vágnak neki az U19-es idénynek. A Cowbells juniorjai tavasszal a másodosztályban bejutottak a rájátszásba, amely nagy bravúrnak számított. A fiatalok idén, akár többről is álmodozhatnak, de első ellenfelük, a Győr Sharks sem lesz könnyű falat. A Cápák ifjoncainak is megvolt a kellő bevitel, hiszen a Divízió II-ben pallérozódtak, ahol ugyan mindössze egy meccset nyertek, de több ellenfélnek is megnehezítették a dolgukat, így lehet, hogy a Cowbells orra alá is borsot törhetnek.

Fotók: Radó Norbert, Váradi Barna és Király Etelka

 

A hétvégi program:

E. Juniors-Miskolc Steelers
Időpont: szeptember 12. (szombat), 15.00
Helyszín: Budapest, Tungsram Pálya (Tábor utca 22.)

Jászberény Wolverines Juniors-Young Guns United
Időpont: szeptember 12. (szombat), 15.00
Helyszín: Jászberény, Lehel Sport- és Szabadidő Központ (Gorjanc Ignác sétány 5.)

Budapest Wolves-Gladiators Juniors
Időpont: szeptember 13. (vasárnap), 18.00
Helyszín: Budapest, Láng Vasas Sporttelep (Rozsnyai utca 4.)

Budapest Cowbells-Győr Sharks
Időpont: szeptember 13. (vasárnap), 13.30
Helyszín: Budapest, Tungsram Pálya (Tábor utca 22.)

Forrás: http://mafsz.org – RSS