Nemcsakfoci: Kikapott a Ferencváros a férfi vízilabda BL-döntőben

Már a találkozó előtt nehéz helyzetbe került a Ferencváros, ugyanis Sedlmayer Tamást utólagosan egy, az elődöntőben elkövetett durvasága miatt eltiltották a finálétól.

A legrangosabb európai kupa elhódítása mellett mindkét csapat számára javítási lehetőség is volt a döntő, mivel egyikük sem tudott hazája bajnokságában első lenni.

Az elődöntőhöz hasonlóan a játékvezetők csak úgy szórták a kiállításokat, tíz fórt osztottak ki az első negyedeben – öt-öt elosztásban -, így még inkább felértékelődött a létszámfölényes szituációk kihasználása. A Recco 3-2-re nyerte ezt a szakaszt úgy is, hogy Vogel Soma az utolsó másodpercekben ziccert védett.

A második negyedben is fej fej mellett haladtak a csapatok, a fiatal Vigvári Vendel és Vámos Márton is bombagólt szerzett a zöld-fehérektől, a felek döntetlennel mentek a nagyszünetre.

A harmadik játékrész elején sokasodtak Varga Zsolt gondjai, és nemcsak azért, mert másfél perc alatt két góllal elment az olasz csapat, hanem mert Jannisz Funtulisz és Mezei Tamás is kipontozódott. A Ferencváros úgy vágott neki az utolsó nyolc percnek, hogy másfél negyed óta nem szerzett gólt.

A hajrában az olaszok szinte csak őrizték az eredményt, a magyar együttes játékosai pedig egyre inkább elkészültek erejükkel és támadásban már nem tudtak veszélyesek lenni. A Recco négy perccel a vége előtt a mezőny legjobbjának, Dusan Mandicnak a harmadik találatával háromra növelte a különbséget, innen pedig már nem volt visszaút a magyar csapatnak.

“Először is gratulálnom kell a játékosaimnak, hiszen egy rendkívül nehéz szezonunk volt, rengeteg problémával, és mégis kihoztuk belőle a maximumot. Sajnos a mai döntőben két negyed után elfáradtunk, a kispadunk pedig rövid volt, nem tudtunk már cserélni, onnan pedig már nem volt lehetőségünk visszajönni” – nyilatkozta a helyszínen Varga Zsolt, aki hozzátette, büszkének kell lenniük, mivel ebben az évben több fiatalt – Vigvári Vendelt vagy Fekete Gergőt – sikerült beépíteni a csapatba. (MTI)

Férfi Bajnokok Ligája, nyolcas döntő, Belgrád:
döntő: Pro Recco (olasz)-FTC-Telekom Waterpolo 9-6 (3-2, 2-3, 2-0, 2-1)
gólszerzők: Mandic 3, Figlioli, Di Fulvio 2-2, Younger, Echenique 1-1, illetve Vigvári, Constantin-Bicari 2-2, Vámos, Jaksic 1-1