Nemesapáti Norbert szombaton címet véd

Nemesapáti Norbert szombaton címet védNemesapáti Norbert szombaton címet véd
Szombaton, 17 órai kezdettel ismét bokszgála lesz a IX. kerületi bevásárlóközpontban, ahol a Feja Gym már számos alkalommal felállította a szorítót. A rendezvény főmérkőzésén a WBO (Boksz Világszervezet) ifjúsági vb-övét igyekszik megvédeni Nemesapáti Norbert (17 győzelem – 2 vereség), akit a világszövetség által kiválasztott, hibátlan mérlegű lengyel Michal Ludwiczak (11 győzelem – 0 vereség) várja a küzdőtéren.Izgalmasnak ígérkezik Szabó Achilles és Orlik Péter összecsapása is, akik másodszorra küzdenek meg. A tavaly októberi mérkőzésük a 7. menetben sérülés miatt fejeződött be, úgy, hogy a felek addig rendkívül kiegyenlített, színvonalas csatát vívtak. Akkor a sérülés körülményei miatt, s a szabályok értelmében, Szabó TKO-val diadalmaskodott, ám már akkor visszavágót ígért riválisának.Jó párharcra van kilátás Kormány József és Albert Ferenc között is, akik középsúlyban, 6 menetben csapnak össze. A gálán fellép még az egykori WBC youth világelső Chamie Gina (11 győzelem – 3 vereség) is, aki Víg Klaudia ellen igyekszik ismét formába lendülni.

A gálára a belépés ingyenes, s a szervezők minden bokszrajongót szeretettel el is várnak. A rendezvényt a DigiSport 1 18 órától élőben sugározza! A WBO szervezet supervisora Kovács „KOKO” István lesz!

Forrás: www.monokli.com – RSS