Németh Krisztián győztes gólt szerzett

image

Pénteken három válogatott kerettag légiósunk lépett pályára bajnoki mérkőzésen, mindhárman győzelemnek örülhettek.
Németh Krisztián a kezdőcsapat tagja volt a holland RKC Waalwijk együttesében, és a Vitesse elleni találkozó 37. percében megszerezte első hollandiai gólját: egy kipattanó labdára érkezett remek ütemben, pontos befejezésével 1-0-ás előnybe került csapata. A gól három pontot ért a hazaiaknak, a lefújásig ugyanis csak ez az egy találat született. Németh a 79. percig volt a pályán.
A francia másodosztályban Koman Vladimir végigjátszotta a kieső zónában tartózkodó AS Monaco hazai bajnokiját. A középpályás harmadik meccsén lépett pályára új csapatában, és most először örülhetett győzelemnek. Bár a vendég Laval az első félidőben vezetést szerzett, a Monaco még a szünet előtt egyenlített, majd a 79. percben győztes gólt lőtt – az akcióban a meccset végigjátszó Koman is benne volt.
A német másodosztályban Király Gábor végigvédte az Union Berlin elleni idegenbeli bajnokit, és ezúttal is hiba nélkül látta el a feladatát, az 1860 München 1-0-ra megnyerte a mérkőzést.