Martin Kind továbbra is a futballvállalkozások mellett.
Míg a többi nagy európai bajnokságban egyre inkább elterjed az a modell, hogy a klubok tevékenységét befektetők határozzák meg, addig ez a Bundesliga csapatai számára egyelőre idegen.
A Német Labdarúgó Liga, mely az első két osztály küzdelmeit irányítja, csak nagyon szűk körben teszi lehetővé, hogy olyan klubok is licenszhez jussanak, amelyekben a szavazati jogok több, mint 50 %-át nem maga a sportegyesület birtokolja. (Jelenleg két klub, a Bayer Leverkusen és a VFL Wolfsburg ilyen, az alapító Bayer AG illetve Volkswagen AG 100%-os tulajdonában)
A szabályok további lazításának nagyjából egyetlen elsőligás szószólója Martin Kind, a Hannover elnöke, aki a spox.com-nak adott interjúban ismét kifogásolta, hogy a jelenlegi szabályok azt segítik elő, hogy a Bayern-Dortmund-Schalke hármas lehessen csak versenyben a bajnoki címért: „A Hannovernek vagy más klubnak csak akkor van esélye 100 millió Euró feletti bevételt összehoznia, ha nemzetközi kupában is szerepel. Ez az a cél, amely világossá teszi, hogy a klub képes finanszírozni a szükséges és megfelelő befektetéseket. Az infrastruktúrába és a csapatba való befektetés nyit csak lehetőséget a szakmai és gazdasági fejlődés felé. Az ún. futballvállalkozások érvényesülni fognak és harcban lesznek a nemzetközi kupás helyekért.”
Martin Kind egy másik dologban azonban támogatja Karl-Heinz Rummenigge törekvéseit: „Megítélésem szerint a futballpiac a következő években meg fog változni és terebélyesedni fog. Ez természetesen már önmagában is egy nagy dolog. Ehhez jön az a meggyőződésem, hogy a futballklubok gazdasági szereplők. Ezért a pénzügyi Fair Play nemzeti bevezetése ésszerű és szükségszerű lenne.”
A pénzügyi Fair Play-t jelenleg az UEFA alkalmazza, az előírások azon csapatok számára szólnak, melyek el kívánnak indulni a nemzetközi kupákban.
Karikatúra:

A cikk olvasása az fcbayernmunchen.hu weboldalon.



