Nemzetek Ligája: A németek a Barca-kapus nélkül, de nagy visszatérőkkel készülnek a mieink ellen – íme, a keret

A német válogatott az év kezdetéhez képest hat visszatérővel a keretben vág neki a jövő heti rövid edzőtáborozásnak Marbellában és a júniusban sorra kerülő négy UEFA Nemzetek Ligája-mérkőzésnek, köztük a június 11-i, magyar válogatott elleni összecsapásnak – számolt be róla a német szövetség honlapja.

Hansi Flick szövetségi kapitány visszahívta 26 fős keretébe Lukas Klostermannt, aki szombaton az RB Leipziggel a Német Kupa döntőjében szerepel, Niklas Sülét és Leon Goretzkát (mindkettő Bayern München), Jonas Hofmannt (Borussia Mönchengladbach) és Marco Reust (Borussia Dortmund), akik különböző okok miatt kihagyták az első két márciusi nemzetközi mérkőzést.

A kapusposzton újoncot is avathatnak a németek, a Hoffenheim játékosát, Oliver Baumannt is meghívták ugyanis, aki a 2020-as UEFA Nemzetek Ligája-keretnek ugyan már volt a tagja, de még nincs válogatott mérkőzése. Flick két héttel ezelőtt Marc-André ter Stegennel egyeztetve úgy döntött, hogy a Barcelona kapusa júniusban pihenőt tart, ezért nem nevezi őt a négy Nemzetek Ligája-mérkőzésre. Joshua Kimmich, aki harmadik gyermeke születése miatt kihagyta az Izrael és Hollandia elleni nemzetközi mérkőzést, szintén visszakerült a keretbe.

A német válogatott a május 23. és 27. közötti marbellai edzőtábort követően az Adidas központjában, Hercogenaurachban készül az NL-meccsekre, ugyanott, ahol a tavalyi Eb-re is “hangolt”.

A németek június 4-én Bolognában kezdik meg a Nemzetek Ligáját az Európa-bajnok Olaszország ellen. Ezt követi az Anglia elleni mérkőzés június 7-én Münchenben, a mieink elleni idegenbeli mérkőzés június 11-én, Budapesten, majd az Olaszország elleni visszavágó június 14-én Mönchengladbachban.

A német válogatott NL-kerete

Új szakmai vezetés és 6-8 távozó a Honvédnál: “Akik nem képesek odatenni magukat, azoktól megválunk”