Népes Div II, kiegyenlített Div I, még kiegyenlítettebb HFL?

December 16-án lezárult a nevezés a tavasszal induló bajnokságokra.

Télen nemcsak az Egyesült Államokban zajlik a tojásfoci élet, de néhány történésre hazánkban is érdemes odafigyelni. Több klub is már elkezdte erősíteni keretét, lesz néhány ismerős arc, de újoncokra is felfigyelhetünk. Viszont már tudjuk, hogy mely együttesek hol indulnak.

 

Hatan maradtak, de volt csere15492597_1437105806319003_5126834601977595167_nA HFL-ben eget rengető változás nem történt. Egy jött, egy pedig ment. Meglepetésnek számíthat a Nyíregyháza Tigers hiánya az elitligából, a Tigrisekkel csak a Divízió II. küzdelmeiben találkozhatunk majd. Az új név a sorozatban a Dunaújváros Gorillaz, amely idén megnyerte a Divízió I-et. Már be is jelentettek két igazolást, így elkezdődött az izmosodás a HFL-re, hiszen a tovább erősödő Eger Heroes-t, illetve a címvédő Miskolc Steelers-t nem lesz könnyű legyűrni. A Győr Sharks-nál talán a legnagyobb változás, hogy Grátz Vilmos a továbbiakban már nem lesz vezetőedző, helyette a kanadai John Burleson irányítja majd az együttest. És természetesen nem szabad megfeledkezni a két fővárosi gigászról sem. Nagy kérdés, hogy a Budapest Wolves 2017-ben ismét túlterheli-e magát, vagy ezúttal jobban elosztja a terheket. Illetve itt van még a Budapest Cowbells, amely jövőre revánsot venne a Miskolcon az elbukott Hungarian Bowlért.

 

Divízió I-ben szűkült a névsor15626234_1437105739652343_1476960394524913715_oSokak meglepődhettek, amikor látták a másodosztály mezőnyét, hiszen mindössze 5 együttes nevezett. Újoncok a Divízió II-es bajnok Budapest Eagles, illetve az osztályozón feljutott Fehérvár Enthroners. A Sasok tavaly bebizonyították, hogy érdemesek a szintlépésre, nagyon magabiztosan nyerték a sorozatot. A Koronázók ugyan csak egy meccset vesztettek (épp a döntőt), de óriási fejlődésen mentek keresztül és már az ősszel több érkezőt is bejelentettek jelezve, hogy fel akarják venni a versenyt a mezőnnyel. A Gladiators-nek ezúttal is egyértelmű a cél, bekerülni a döntőbe, sőt, megnyerni a Divízió I-et, ha a játékosok és az edzők HFL-álmokat akarnak dédelgetni. Egyik nagy ellenfelük lehet a finálé elérésében, a Miskolc Renegades, ahová úgy néz ki, hogy Phillip Hilderbrand visszatért, ami új impulzust adhat a borsodiaknak. Maradt a Budapest Cowbells 2, amely igyekszik idén is bizonyítani, hogy érdemes a Divízió I-re. Eddig ezt megtette, hiszen egyszer sikerült is már elérni a rájátszást. Kevés a csapat a másodosztályban, így sokakban felvetődhet a kérdés, hogyan néz majd ki az alapszakasz, illetve a rájátszás? A forgatókönyvben még az is előfordulhat, hogy oda-vissza párharcok lesznek, illetve az alapszakaszból csak ketten mennek tovább. Ők viszont már az aranyért küzdhetnek.

 

12-en (!) neveztek a harmadosztályba15626469_1437105709652346_1467663688132626703_oIdén a legnépesebb a Divízió II. mezőnye, ahol ismét több meglepetéssel találkozhatunk. Olyan együttesek is vannak, akik tavaly még felsőbb osztályokban mérettették meg magukat (és nemcsak a kieső Tatabánya). A Nyíregyháza Tigers feltűnése lehet talán a legmeglepőbb. A tavasszal még HFL-elődöntőig jutó szabolcsiaknál nagy változások történtek, miután új vezetősége lett a klubnak. A harmadosztály mezőnyében viszont vannak korábbi Divízió I-es alakulatok is. A Szekszárd Bad Bones-nál is nagy fordulatok voltak nyáron, hiszen Sződy Ferenc és Kovács Sándor távozott az edzői stábból, illetve elsőszámú irányítójuk, Gyarmati Máté sem folytatta a klubnál. Itt találjuk még szintén a fiatalokkal teletűzdelt Újpest Bulldogs-ot, a Budapest Titans-t, illetve a Tatabánya Mustangs-ot. Utóbbi osztályozón esett ki a másodosztályból. A 2016-os idényből mindössze 5 csapat maradt, a Dabas Sparks, a Szombathely Crushers, a Boda Troopers, a Jászberény Wolverines, illetve a Gladiators 2. Utóbbihoz csatlakozik egy másik klub másodikszámú alakulata, a Budapest Eagles 2. Viszont egy csapat még kimaradt a felsorolásból, mégpedig a Rebels Old Boys. Hogy kik alkotják, és mire lesznek képesek, az 2017-ben kiderül.

 

A HFL-be nevezett csapatok:
Budapest Cowbells (2016 HFL ezüstérmes)
Budapest Wolves
Dunaújváros Gorillaz (2016 Divízió I-es bajnok)
Eger Heroes
Győr Sharks
Miskolc Steelers (2016 HFL bajnok)

Divízió I-be nevezett csapatok:
Budapest Cowbells 2
Budapest Eagles (2016 Divízió II-es bajnok)
Fehérvár Enthroners (2016 Divízió II-es ezüstérmes)
Gladiators (2016 Divízió I-es ezüstérmes)
Miskolc Renegades

Divízió II-be nevezett csapatok:
Boda Troopers
Budapest Eagles 2
Budapest Titans
Dabas Sparks
Gladiators 2
Jászberény Wolverines
Nyíregyháza Tigers
Rebels Old Boys
Szekszárd Bad Bones
Szombathely Crushers
Tatabánya Mustangs
Újpest Bulldogs

Forrás: http://mafsz.org – RSS