Népes és sikeres szezonnyitás – Elstartolt az akrobatika évad

image A tavaszi idény az elmúlt egy hétben megkezdődött az akrobatikus tornászoknál.Nem mondhatni persze, hogy januárban és februárban pihentek volna, hiszen gőzerővel folyik a felkészülés az őszi Európa Bajnokságra.

A bő válogatott keret most igencsak népes, különösen a junioroknál és a korosztályos versenyzők esetében. Több ellenörző edzés volt már és a hétvégén megkezdődött az ellenörző versenyek sora is. De ne szaladjunk ennyire előre, hiszen egy hete két, az EB-re készülő egység járt külföldön nemzetközi versenyen Németországban. Öt nemzet népes tábora között mérte össze tudását egy nagykanizsai női páros (Zalaerdő TTDSE)  és egy budapesti női hármas (SZPA FC) egység. Hajdu Fanni – Hajmási Lili 3., Horváth Dóra-Novák Márta-Millner Pálma 4. helyen végzett. (utóbbi egységről van videó, igaz, az itthoni, hétvégi diákolimpiás versenyükről, ahol 3. helyen végeztek, és a statikus gyakorlatot mutatták be.) Mindkét egység szépen szerepelt a hétvégi (szombat, április 06.) Országos Diákolimpián is, ahol egyébként rekord számú résztvevő indult. A bíróknak összesen 125 gyakorlatot kellett végig nézniük. A versenyen az A és B kategóriás sportolók külön versenyeztek, utóbbiak közül szót érdemel a Szűcs Sándor Általános Iskola, akik először vettek részt a sportág rendezvényén, ám rögtön 4 egységgel is képviseltették magukat. Az igazolt sportolóknál egy híjján minden egyesület állított ki csapatokat, legtöbben a hazaiak, az érdiek voltak.  Egységeik közül hat is állhatott a dobogón. Két hét múlva, Vácon folytatódik a szezon.

Aszalós Szilvia

Megosztás:
Share: