Népszerű zenészek adják meg a szurkolói hangulatot az Eb-re

A május 22-i Bon Voyage fesztiválra mindenki felkészülten érkezhet, hiszen a Válogatott Dalok Utazáshoz című album a május 20-i, utolsó hazai felkészülési mérkőzés előtt megjelenik, és az ország valamennyi MOL-kútján kapható lesz.

A magyar válogatott 44 év után jutott ki ismét Európa-bajnokságra, és 30 évvel járunk a legutóbbi olyan labdarúgó világesemény után, amelyen nemzeti csapatunk is érdekelt volt. Nem túlzás tehát azt állítani, hogy a novemberi pótselejtezők után a magyar labdarúgás új fejezete kezdődött meg, amit a pályán kívül is érdemes megünnepelni. A Magyar Labdarúgó Szövetség a könnyűzene krémjével karöltve hozta tető alá azt a koncertet, amely egyben útravalóul is szolgál majd a magyar válogatott számára a júniusi kontinensviadal előtt. (Az esemény Facebook-oldala)

A népszerű hazai zenészek bevonásával létrehozott projekt két részből áll, a ’Soproni bemutatja: Bon Voyage, Válogatott Dalok Utazáshoz’ című CD-megjelenésből, amelyen a magyar könnyűzene nagyjai adják meg a szurkolói hangulatot, valamint egy nagyszabású koncertből, amelynek a Budapest Park ad otthont május 22-én, vasárnap 16.00 órától. A koncerten a CD-n zenélő előadók nagy része fellép, és természetesen ott lesznek a magyar válogatott tagjai is, akik két nappal korábban Elefántcsontpart ellen lépnek pályára, és a felkészülés utolsó fázisa előtti szabad hétvégéjük egyik estéjét töltik majd együtt a szurkolókkal. A koncertre mindenki felkészülten érkezhet, a dalokat tartalmazó CD ugyanis a május 20-i, utolsó hazai felkészülési mérkőzés előtt megjelenik, és az ország valamennyi MOL-kútján kapható lesz. Május 22-én a Budapest Parkban kerül sor a Bon Voyage Fesztiválra.
Az album csütörtöki bemutatóján Sztancsik Tamás projektvezető felvezetését követően a jelenlévők félperces részleteket hallgathattak meg zeneszámokból. A felkért zenekarok szurkolói rigmusok feldolgozásával, sporthoz kötődő régi és aktuális slágerek átirataival, a labdarúgásban népszerű dalokkal, valamint a válogatott kedvenceinek újraértelmezésével jelentkeznek, így többféle zenei stílus közül választhatják ki kedvenceiket a szurkolók. Közreműködnek olyan sztárok, mint például az Irie Maffia, a Punanny Massif, a Brains, a PASO vagy éppen az Ocho Macho, és 15 év után újra összeáll a Soho Party is, hogy előadja a szurkolók által újra felkapott „Az Éjjel soha nem érhet véget” című slágert a 90’-es évekből.

A teljes számlista:

01 AZA feat. M4 Kommentátorok Intro – Út Marseille-be
02 Ganxsta Zolee és a Kartel – A franciák felé
03 Pannonia Allstars Ska Orchestra – Helló, magyarok!
04 Firkin – Focimese
05 Hooligans & Lotfi Begi – Tartson Örökké
06 Irie Maffia – Bajnok
07 Ocho Macho – Pancho (DJ Superstereo remix)
08 Pixa vs. Lotfi Begi feat. Koós János – Újra itt van a nagy csapat
09 The Biebers – Seven nation army
10 Kállay Saunders Band – Victory
11 Muriel – Ring of fire
12 Punnany Massif – Nem szerelem
13 Halott Pénz – Majd
14 New Level Empire feat. Deniz – Valahol
15 Soerii & Poolek feat. Myra Monoka – Hurrikán
16 Soho Party – Az éjjel soha nem érhet véget (2016 remix)
17 Compact Disco – Van az úgy
18 Brains – Superheroes
19 Rakonczai Imre és a Magyar Labdarúgó Válogatott – A nézését meg a járását

Forrás: www.mlsz.hu – RSS