Nesta döntetlent jósol a Lazio-Milan mérkőzésre

Alessandro Nesta, a Milan korábbi legendás védője elmondta, az otthonában fogja megtekinteni a ma esti meccset és döntetlent vár.

Nesta a Lazio csapatánál kezdte profi pályafutását, majd 2002-ben 30 millió euróért a Milanhoz szerződött, ahol olyan világklasszis védők mellett játszott, mint Paolo Maldini, Alessandro Costacurta, Cafu vagy éppen Jaap Stam. Az olasz védő 10 idényt töltött a piros-feketéknél, ahol többek között 2 Scudettót, 2 Bajnokok Ligáját, 2 Európai szuperkupát és 1 Klubvilágbajnokságot nyert.

A világbajnok középhátvéd tavaly novemberben fejezte be pályafutását és szeptemberben kinevezték a Miami FC vezetőedzőjének. Nesta számára különleges lesz a ma esti Lazio-Milan mérkőzés, hiszen játékosként mindkét csapatban megfordult.

“Ki fogja megnyerni a mérkőzést? Az otthonomból fogom élvezni a találkozót Miamiban. Jelenleg egyik csapat sincs a legjobb formában, annak ellenére, hogy javulnak. Azt hiszem, hogy ez lesz az a mérkőzés, amely döntetlennel fog zárulni. Gyerekkoromban Lazio szurkoló voltam, de utána megosztottam a szívemet, hiszen 10 csodálatos évet töltöttem a Milannál focistaként és emberként egyaránt.” – mondta Nesta.

“Kit vinnék magammal a Miamihoz mindkét csapatból? A Milanból Alessio Romagnolit és Riccardo Montolivót, a Lazióból pedig Lucas Bigliát és Stefan de Vrijt.”

“A Milan az utóbbi három-négy évben nem játszott jól, mégis mindig az edzőt hibáztatták. Menesztették az edzőket, de az eredmények ugyanazok és a probléma továbbra is fenn áll. Hatalmas hiba lenne kirúgni Sinisa Mihajlovicot. Lazio? Érkezett néhány játékos, de a csapat majdnem ugyanaz tavalyhoz képest. A Lazio az előző idényben nagyszerűen teljesített, hiszen minden várakozást felülmúltak.”

“Miért döntöttem úgy, hogy edző leszek? Rájöttem, hogy maradni akarok a labdarúgás világában és azért is, mert ez mindig is része volt a terveimnek.”

Nesta beszélt Seedorfról és Inzaghiról is, akik kevés edzői tapasztalattal rendelkezve ültek le a Milan kispadjára.

“Ha egy nagy klub hív, hogyan tudnál nemet mondani? Lehet, hogy ilyen lehetőség talán sohasem adódik a jövőben. Csak nézd meg Guardiolát, aki a Barcelona ifjúsági csapatánál kezdte edzői karrierjét, majd mindent megnyert az első csapattal.”

Forrás: www.acmilan.hu – RSS