Nesta: „Rafael Leao a Milan arca”

Alessandro Nesta szerint a Milan jó munkát végez az elmúlt években és ebben fontos szerepe van Paolo Maldininek, aki nagyon jól ismeri a labdarúgást. A csapat korábbi klasszis középhátvédje azt is elárulta, hogy Rafael Leaót és Sandro Tonalit tartja a két legerősebb játékosnak a csapatban.

A világbajnok olasz klasszis hátvéd 2002-ben szerződött a Rossonerihez a Lazio együttesétől és 10 szezont töltött a Milannál. Nesta összesen 326 tétmeccsen öltötte magára a piros-fekete mezt, valamint 10 trófeát hódított el a csapattal.

„A Milannál végre jó munkát végeznek és komoly szakemberek dolgoznak a klubnál. Ezt nem azért mondom, mert Paolo Maldini a barátom, de ő egy okos ember, aki nagyon jól ismeri a labdarúgást. Ő egy mindenek felett álló bajnok. Emellett megtalálták a megfelelő edzőt a Milan számára. Piolit akarták, védelmezték őt és végül az edző eredményeket ért el a csapattal.” – mondta Nesta.

„Rafael Leao a Milan arca és a tények azt mutatják, hogy a csapat más, amikor ő is a pályán van. Aztán ott van Tonali is, aki számomra egyike azoknak a játékosoknak, akik köré lehet építeni a csapatot. Ő lehet az egyik tagja a szükséges kemény magnak, mint amilyenek mi is voltunk a nagy Milanban. A csapat többi része minden évben változott, de volt egy kemény mag számos szimbolikus játékossal, akik maradtak.”

„Ancelotti? Ő egy különleges személy, aki képes felismerni a játékosainak érzését. Ez az ő kvalitása. A legnagyszerűbb tulajdonságának azt tartom, hogy a legjobbat képes kihozni a játékosaiból.”

„Paolo Maldini? Különleges játékos volt, sok szempontból erős védő volt. Egy igazi példakép volt számomra. Az ember egy életen keresztül szoros kapcsolatot alakít ki az egykori csapattársaival és amikor újra találkozunk olyan érzés, mintha előző nap láttuk volna egymást. Ez a futball varázsa. Thiago Silva? Nagyon jó védő volt. Amikor először láttam őt játszani egy felkészülési mérkőzésen, azt mondtam, hogy ő egy szikla.”